Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szövevényes ház-sztorink - 3. rész

2014.04.26

Szóval jöhetett (volna) a felújítás. Csakhogy jogilag akkor lett miénk a ház, amikor a teljes vételárat kifizettük. Ezt pedig csak akkor tudtuk megtenni, amikor minket is kifizetett a mi vevőnk. Ő pedig hitelt vett fel, ami aztán még cifrábbá tette az egészet. Szóval foglaló ide vagy oda, a kulcsokat még egy hónapig nem kaptuk meg. Azt viszont megengedte a tulaj, hogy ezen idő alatt bármikor bemenjünk és méricskéljünk vagy mesteremberekkel megnézessük. Mivel a házat nem lakták, a kulcs a szomszéd néninél volt, ő engedett be minket minden egyes alkalommal. Vagyis nagyon sokszor! Először azt hittem, hogy festőnk már van, ugyanis vakon megbíztam egy ismerős apukájában, aki ezzel foglalkozik. El is jött, megnézte, de nagyon motiválatlanul állt a dologhoz. Végül nem is vállalta el, mondván hogy túl sok munka van vele. Gondoltuk, semmi probléma, annyi a festő, mint égen a csillag. Hívtunk egy másikat, irdatlan árat mondott. Hívtunk egy harmadikat, még vastagabban fogott a ceruzája. Jött a negyedik, övé volt a legjobb ár, de egyedül dolgozott és időben három hétre saccolta. Viszont olyan munkadíjat írt az ajánlatába, ami inkább egy plasztikai sebész három heti keresetének illett volna be, nem pedig egy szakmunkásénak. Egyszerűen úgy gondoltuk, hogy na ne. Végül ötödikként egy művezető hozta a csapatát. Kicsivel többe kerültek ugyan, mint a négyes számú festő, de hatan voltak, nemcsak festettek, hanem kőműves munkákat is végeztek és burkoltak is. Így viszont jobban jártuk, már ami a pénzt illeti és időben is jobban álltunk velük, ami nekünk fontos szempont volt. Szükségünk volt még vízvezeték-szerelőre is. Róla is azt hittük, hogy már meg is van, anyukámék régi vizese lett volna. Eljött, megnézte és azt mondta, ki kell cserélni a főnyomócsövet, mert ezek negyven évet bírnak és ez éppen akörül van. Jobb most újat betenni, mint megvárni, míg eltörik és elönti a házat. Haha. Csakhogy a főnyomócső keresztbe végigment a ház alatt. Fel kellett volna túrni a nappalit és a fürdőszobát. Nem hittük el, hogy nincs más megoldás. Jött a második vizes. Az is túrni akart. Elmondta a férjem a tervét, hogy mi lenne, ha másfelé jönne be a víz a házba és belül a falon vezetnénk végig. Megmagyarázta, hogy az úgy nem jó, de nem tűnt túl logikusnak az érvelése. Jött a harmadik vizes. Első ránézésre ő is túrt volna, de a férjem elgondolása megtetszett neki. Jó ötletnek tartotta, úgyhogy meglett a vizesünk is. Tetőfedőre is szükségünk volt. Szintén rendelkeztünk egy kiinduló szakemberrel, ajánlás alapján. Milliószor próbáltam hívni, mire elértem. Megbeszéltük, hogy mikor jön el felmérni. Aztán hívott, hogy mégsem tud jönni. Aztán a második időpont előtt is hívott, hogy nem tud jönni. A harmadik előtt már nem is hívott, csak simán nem jött el. Aztán megint nem értem el. Aztán végre eljött és felmért. Aztán megint eltűnt. Hetekig hívogattam az árajánlatért. Végül jó árat mondott, megbíztuk. Azt mondta, három hét múlva jön. Nem jött. Aztán megint újra és újra nem tudott jönni. Finoman szólva elegem lett. Nem érdekeltek többé mások ajánlásai, fogtam a telefonkönyvet és felhívtam egy tetőfedőt. Kijött, felmért, nagyjából ugyanannyit mondott árban, jött a csapata a megbeszélt időben és megcsinálták. Aztán már csak a parkettások maradtak, őket a neten találtam, velük ez a része simán ment.

Ezen idő alatt kellett elintéznünk a bürokráciát is. Lakcímváltozás-bejelentés: egy délelőtt. Autóhoz új forgalmi engedély: még egy délelőtt – és forgalminként úgy nyolcezer forint! (Meg kell csináltatni, ha változik a lakcím.) Bankban, biztosítónál, mobilszolgáltatónál, stb. bejelenteni a változást: újabb délelőtt. Közműszolgáltatóknál átjelentés: szolgáltatónként fél nap, azaz összesen négy fél nap. Ezekhez azonban szükséges az előző tulaj aláírása az előzetesen beszerzett formanyomtatványokon. Nyomtatványok beszerzése: újabb fél nap, előző tulajjal összeegyeztetés és aláíratás egy teljes nap (ország másik felében). Amikor pedig kiderült, hogy a ház tulajdoni lapja szerint a melléképületek jogilag rendezetlenek, azt tanácsolta a susimelegítős ügyvédnőnk, hogy ezt mindenképpen tisztázzuk. Bementem az előző tulajjal a városi építésügyre. (Egy komplett délelőtt.) Ott nem találtak építési engedélyt, azt tanácsolták, hogy nézzünk utána a levéltárban. Megtettem. (Még egy délelőtt.) Ráakadtam olyan dokumentumokra, amelyből szerintem egyértelmű, hogy volt rájuk engedély, ezért bevittem ezeket a földhivatalba. (Megint egy délelőtt.) Ott azt mondták, hogy ezt nem tudják elfogadni, ezért fel kell fogadnunk egy építészt, aki úgy hatvanezerért elkészíti a melléképületek tervrajzát. Ezt kell benyújtanunk az építésügyre és úgy húszezer forintnyi illetékért engedélyezi a hivatal. Majdnem leestem a székről. Ezért úgy éreztem, fel kell tennem azt a szégyenletes kérdést, hogy mi van, ha ezt nem tesszük meg. Kérdéssel válaszoltak:

- Hitelre veszik a házat?
- Nem.
- Akkor semmi.
- Biztos?
- Biztos. A bank miatt kellene, mert nem adnak hitelt jogilag rendezetlen ingatlanra.
- Hál’ Istennek! Köszönöm, viszont látásra.

Szintén erre az időszakra maradt az anyagvásárlás is. Ki kellett választani a csempéket, járólapot, a kádat, mosdókagylót, csaptelepeket, villanykapcsolókat, csillárokat, konyhabútort. Hát ez se két perc. Legtöbbet a csempékkel vacakoltam. Hisz olyan kell, ami tetszik és szívesen elnézegetem életem hátralevő részében, a férjem szintúgy, plusz ki is tudjuk fizetni. Eszméletlen árak vannak! Végül egy barkácsáruházban választottuk ki a konyhába és a fürdőbe is. Ekkor újabb bonyodalom támadt. Nincs raktáron annyi, amennyi kell! Most mit csináljunk?! Jövő héten jönnek a burkolók, kell a csempe! Aztán jött az isteni szikra: nézzük meg az áruházlánc egyéb üzleteiben. Telefonon kiderítettem, hogy egy másik áruházukban bőven van. Csakhogy míg a helyi áruházból kiszállították volna, hatvan kilométerről már nem. A személyautónkba nem fér annyi. Mindegy, fordulunk többször. Aztán megmentett a család, két autóval mentünk, lógott a feneke mindkettőnek, de a csempék kérdése is megoldódott.

Így aztán szépen el is telt az az egy hónap. Időben el tudtak kezdődni a legfontosabb munkálatok, mire a kezünkben volt a kulcs. A vizesek és a kőművesek összehangolták a munkájukat, a művezető fogta össze és szervezte a dolgokat és mindennap rájuk nézett. Mi nem mindig tudtunk menni, mivel kissé távolabb laktunk, a régi lakásban. A férjem dolgozott, én meg a kétévessel voltam zömmel kettesben. Hiba volt. Nemcsak azért, mert most egyikünk sem tudja, hogy hol is mennek a vízvezetékek a falban és a föld alatt és hogyan is csinálták meg valójában. Hanem azért is, mert bizony a festők és burkolók munkája hagy maga mögött némi kívánnivalót. Amiket persze egyáltalán nem vettünk észre, amikor kész lett és kifizettük. A fuga több helyen igen csúnya, a csempék és a járólapok kocogtatásra sok helyen üresen konganak, a széleik rücskösen vannak levágva, a festés alatti alapozás igen-igen egyenetlen. A szobák színei sem pont olyanok lettek, mint amilyet elképzeltünk, de ennek több oka is lehet. Amikor a festő az orrom alá dugta a több ezer színű mintacsík-kollekciót, a kétévesem épp egy hiszti közepén tartott. A nyakamba vettem, hátha ott ellesz, de nem vált be. Ordított és rúgkapált. Hát így választottam színeket. Meggyőződésem azonban, hogy a festő írta el a számokat, mert az adott szín alattit kellett volna írnia és egyszer véletlenül a felette levőt sikerült. Észrevette, kijavította, de szerintem máshol is hibázhatott. Mindegy, végül is nem lett olyan rossz, hamarosan kifejezetten megszerettük. Csak kicsit szívtam a fogam, amikor utólag közölte a festő, hogy plusz ötvenezerbe kerültek a festékek a választott színekben. Jólesett volna, ha megkérdezi, mielőtt kikeverteti őket, főleg mivel így is beszéltük meg. De igyekeztem nem nagyon fennakadni ezen, nem hiszem, hogy jó lett volna ezen balhézni.

A vizes meg elmondta, milyen csaptelepeket vegyünk. Megnevezett egy adott márkát, hogy csakis abból válasszunk és mindenképpen szaküzletben, ne barkácsáruházban. Szinte a lelkünkre kötötte, hogy így legyen. Oké, elmentünk, megvettük. Egy hónappal a beköltözés után az egyik csap vastagon csöpögni kezdett. Ki kellett hívni a garanciális szervizt, de kiderült, hogy nem a csappal volt a baj, belekerült valami nagyobb fémszemcse. Mindenesetre elég röhejes volt, hogy a nagy műgonddal kiválasztott csap meddig bírta.

Amikor a vizesek és burkolók elmentek, jöhettek a parkettások. Volt három parkettás szobánk, ezeket szerettük volna felújítani. Az előzetes felmérésnél még nem volt kiürítve a ház, ezért nem derült ki az, ami munka kezdetekor azonnal: két szobában annyira szúette a parketta, hogy nem lehet velük mit kezdeni. Hát jó, akkor csinálják meg a harmadikat. Ez egy egész napon át tartott, a költség így persze kevesebb volt. De sürgősen ki kellett találni, hogy akkor mi legyen a másik két szoba padlójával. A férjem felszedte a rossz parkettát, alatta rücskös beton és némi szurok volt. A szú miatt alaposan kifertőtlenítettük és kitakarítottuk. Gondoltunk járólapozásra, kinéztünk két nagyon olcsó járólap-típust a neten. Visszahívtuk a burkolót, hogy mondjon árat. Olyan összeget hozott ki, ami magasan a parketta-felújításra szánt összeg felett volt, ezért nem fért bele a büdzsébe. Elmentünk szőnyegpadlót nézni. A szakáruházban találtunk olyan anyagot, ami kifejezetten padlószőnyeg alá való. Puhább és melegebb így a padló. Egy kábé centi vastag szivacsrétegről van szó. Megörültünk neki, mert így nem kellett betonozni a padlót a szőnyegezés előtt. Osztottunk-szoroztunk és nagyjából ugyanannyira jöttünk ki szőnyeggel, szegőléccel, alátétszivaccsal együtt, mint amennyi a parkettafelújításra volt elkülönítve. Úgyhogy megvettünk mindent. Az ám, de kiderült, hogy az egyik padlószőnyeg csak rendelésre van, az plusz nem tudom hány munkanap. Mindegy, gondoltuk, amíg megjön, lerakjuk a másik szobát. Így is lett, de a szőnyeg megérkezésének napján felhívtak az áruházból, hogy megjött ugyan a szőnyeg, de véletlenül nem a megfelelő oldaláról vágták le a szegőcsíkokat, így nem fog stimmelni a méret. Természetesen nem kellett átvennünk és megrendelték újra, ami viszont már csúszást jelentett és nem készültünk el időben. A két szoba közül csak az egyik volt meg teljesen a költözésig, ezért oda lett bezsuppolva a másik helyiségbe szánt bútorzat is. Aztán amikor a másik szobában rakosgattuk a szivacsot, sehogy se stimmelt. Akárhogy illesztgettük egymáshoz a szivacsokat, kevésnek bizonyultak. Meglehetősen idegesek lettünk, mert annyi négyzetméternyit fizettünk, amennyi kellett és minden jel szerint kevesebbet kaptunk, ami csak akkor derült ki. És akkor már kezdett nagyon tele lenni a hócipőnk azzal a rengeteg nem várt fordulattal és hihetetlen szintű stresszel, amivel ez az egész felújítás járt. A szőnyegboltban viszont megnyugtatott az egyik eladó. Elmondta, hogy mire hozzájuk kerülnek az emberek, már túl vannak a festésen, burkoláson és egyebeken, és mindenki totál kivan. Nagyon vicces volt, amikor arról mesélt történeteket, hogy mennyire túlérzékenyek már ebben a fázisban az építkezők, felújítók. Ősszenéztünk a férjemmel és úgy elnevettük magunkat, hogy még a könnyünk is kicsordult. Pedig akkor még nem is sejtettük, milyen megpróbáltatásokkal jár, hogy az összes cuccunk az új házba kerüljön át.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.