Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Henry családja (mese)

2013.11.18

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy piros autó, akit Henrynek hívtak. Henry hatalmas nagy személyautó volt, olyan nagy, amilyet még soha senki nem látott. Bámulták is mindenfelé, amerre csak járt. Akárhol is fordult meg szegény, mindenki tátott szájjal figyelte, ujjal mutogattak rá, gyakran még le is fényképezték és bizony olyan is akadt, aki kinevette. Nagyon bántotta ez Henryt, ezért elhatározta, hogy világgá megy. Szíve mélyén abban reménykedett, hogy útja során valami csoda történik vele, amitől kisebbé változik. De ha nem, akkor legalább elbujdosik mindenki elől. 

El is indult, jól megtankolta magát és csak ment, ment, gurult, amerre a kerekei vitték. Fogalma sem volt már, merre is járhat, amikor egyszer csak egy nyüzsgő városba ért. Kíváncsian nézelődött, mert hosszú ideje monoton útja volt. Ahogy így nézgelődött, igen érdekes dologra bukkant: egy autósmozi mellett haladt el. Sosem látott még korábban ilyet, és habár itt is mindenki megbámulta, azért csak megemberelte magát és megkérdezett valakit, hogy ez meg miféle csodadolog. Egy kedves kis bogárhátút szólított le, aki elmesélte neki, hogy az autósmoziban mindenféle filmeket vetítenek kifejezetten autók számára. Van közöttük romantikus film motorháztetőt is megdobbantó hengerekkel, autósüldözős akciófilm, roncstelepes vígjátékok, karosszéria-vacogtató krimik, autóversenyzős filmek, alternatív meghajtású sci-fik. Henrynek nagyon tetszett ez a felsorolás és kedve támadt megnézni valamit, bármelyik műfajban. Csakhogy az aznapi vetítésekre már minden jegy elkelt. Éppen kezdődött egy film és Henry látta, hogy a nézőtér megtelt – bizony egy aprócska robogó nem sok, annyi nem fért volna be a nagy tumultus közé. Szomorúan kémlelte a kiváltságos autókat, akik bejutottak, miközben elindult a főcím. Henrynek hirtelen minden rosszkedve elszállt. Hiszen ő is látja a vetítést! Mivel ilyen szép nagyra nőtt, átlátott a kerítés és a többi autó fölött és éppúgy élvezhette az Olajra lépni veszélyes című akciótrillert, mint a többiek. Meg is nézte elejétől a végéig és nagyon boldog volt, hogy ilyesmiben lehetett része. Tudta azt is, hogy ezt az élményt a méreteinek köszönheti, de azért továbbra is szeretett volna sokkal kisebbé válni, hogy ne bámulja őt lépten-nyomon mindenki. Úgyhogy a mozi után kipihenten, újult erővel folytatta az útját. 

Nagyon sokáig ment Henry, városokon, falvakon, hegy-völgyeken át. Tavak, szántóföldek, erdők, házak szegélyezték az útját. Egyik nap telt a másik után, Henry azt sem tudta már, melyik országban járhat. De nem is zavarta. Élvezte az utat, a magányt, a kalandot. Egyszer egy hatalmas hegy elé ért, ami tele volt meredélyekkel, szakadékokkal, hajtűkanyarokkal, keskeny lélekvesztős utakkal. Ugyan, csak nem fordul vissza, amikor már ilyen messzire elért! Gondolt egy merészet és nekivágott a hegynek. Hát bizony, az ő hatalmas termetével nem volt egyszerű dolga az életveszélyesen kanyargó, irtózatosan meredek úton. De nem ijedt meg, szép lassan araszolt egyre csak felfelé. Ahogy így araszolgatott, egyszer csak sírást hallott valamerről. Körülnézett, honnan jöhet a hang, de akármerre is bámult, sehol nem látott senkit. Aztán lepillantott az alatta mélyen lenyúló szakadékba és lám, uramfia! Egy aprócska kis kék sportautó lent sírdogált kétségbeesve a meredély alján. Egy pillanatig sem habozott Henry. Fogta a vontatókötelét és leeresztette a szakadékba, a kicsi autó felé. Amikor a kötél a kisautóhoz ért, az magára kötötte és apró rántásokkal jelezte Henrynek, hogy készen áll. Ekkor Henry húzni kezdte. Csak húzta és húzta, de bizony az autócska nem volt könnyű. Henrynek azért mégsem jelentett akadályt, hiszen méreténél fogva igen erős is volt. Hamarosan ott állt mellette a kék cabrio sportkocsi. Kicsit ütött-kopott volt, néhol behorpadt, másutt megkarcolódott, a fényezése sem volt az igazi, de komoly baja nem esett. És nagyon-nagyon boldog volt, hogy Henry megmentette! Henry is borzasztóan örült, hogy segíthetett. Ilyesmiben korábban sohasem volt része. Bár tudta, hogy ezt is hatalmas termetének köszönheti, és a kis kék cabrio úgy nézett rá, mint valami világhírű hősre, azért még mindig arra vágyott, hogy olyan pindurka legyen, mint a kis megmentettje. Úgyhogy elköszönt a kis cabriotól és folytatta az útját az álmai felé. 

Sokáig barangolt még Henry, a hatalmas hegynek már híre-hamva sem volt a háta mögött, amikor újra egy városkába ért. Megtankolta magát, meg is fürdött egy autómosóban, amikor váratlanul egy különös hely mellett gurult el. Nem tudta, hogy az egy autókereskedés, még sosem látott ilyet korábban. Csak azt látta, hogy egy csomó autó van bent és láthatóan jól érzik magukat együtt. Mindenkinek volt egy saját kis helye, ahol megpihent és szépek voltak, jó karban tartották magukat mindannyian. Úgy gondolta, hogy ezek az autók itt laknak, sosincsenek egyedül és mivel látott üres helyeket, úgy döntött, ő is megszáll itt egy kis időre. Úgyhogy begurult a kereskedésbe, és bár itt is mindenki tátott motorháztetővel figyelte, helyet foglalt és lepihent. Miután kialudta magát, összebarátkozott néhány autóval. Többségében nagyon kedvesek voltak. Mint kiderült, egyesek már egészen régóta laktak ott, mások csak nemrég érkeztek, mint ő. Henrynek tetszett a hely, de hamarosan ráunt. Itt soha senki nem ment sehová, mindig csak lustálkodtak meg arról beszélgettek, ki merre járt-kelt korábban. Ez bizony egy idő után nem volt izgalmas Henry számára. Már épp indulni készült, amikor arra jött egy bácsi. Ahelyett, hogy kinevette volna, csodálattal vizsgálta Henryt. Megtetszett neki a szép nagy, tűzpiros autó. Beleült és hazahajtott vele. 

Henry csodálkozott, hogy gazdája lett, de örült neki, hogy végre új kalandba keveredik. A bácsi egy hatalmas ház előtt parkolt le Henryvel. Ebben a házban lakott, de nem csak ő. Itt élt ugyanis a felesége is, meg az anyukája és az apukája, a feleségének az anyukája és apukája is, de ez még mind semmi! Mert ennek a bácsinak nem kevesebb, mint öt gyereke volt, fiúk és lányok vegyesen. De még cicájuk és kutyájuk is volt. Attól fogva Henry vitte őket mindenhová. Vele mentek óvodába, iskolába, dolgozni, bevásárolni, nyugdíjas klubba, doktor bácsihoz, állatorvoshoz, kirándulni, nyaralni, mindenhová! Henry soha többé nem unatkozott egyetlen napig sem. És soha többet nem akart kisebb lenni. Most már komoly családja volt, amely mindenestül belefért.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.