Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szülő is ember

2013.12.08

Habár Dunát lehetne rekeszteni a gyereknevelős blogokkal és egyéb internetes oldalakkal – és akkor még a szakkönyveket nem említettem – , mégis azt vettem észre, hogy a szülőség körül jó néhány tabu van, amikről igen keveset lehet olvasni, hallani. Pedig fontos beszélni ezekről is, mert szülői önbizalom híján gyereket nevelni maga a gyötrelem. Márpedig aki azt hiszi magáról, hogy rossz szülő (milyen gyakori kifejezés lett a „szaranya”, ami nem csupán obszcenitása miatt iszonyú csúnya szó), aki bizonyos negatív tapasztalatokat csak azzal tud magyarázni, hogy ő csinálja rosszul, az nagy valószínűséggel egyszerűen csak nem eléggé informált.

Nagyon felkapott téma például a testi fenyítés, pontosabban annak merev elutasítása mindenféle formájában. Általam nagyra becsült szakemberek hangoztatják, hogy még a jelzésértékű suhintás, pelenkaporolás is nagyfokú lelki kárt okoz a kisgyermekben, ezért mindenféle körülmények között kerülendő. Rendben, isten ments, hogy vitába szálljak ezzel, gyereket verni szörnyű dolog. Aztán visszacsöppenek a valóságba. Ahol a dackorszakos kétéves még képtelen megérteni, hogy a kistesójával muszáj többet foglalkoznia anyának. Nem érti még, hogy ha segít felmosni, akkor anyának hatszor annyi munkát csinál. Nem fogja még fel, hogy a vécépapírguriga letekerése és a lakásban mindenfelé széthordozása miért nem vicces a bentlakó felnőttek számára, és hogy nem lehet minden vásárlás alkalmával újabb kisautót venni. Mint ahogy azt sem, hogy nem lehet ebéd helyett gumicukrot enni, nem szabad ugrálni az ágyon, amikor a kéthónapos kistesó alszik benne, nem lehet mogyorókrémes kézzel végigtapogatni a falat, zokniban kiszaladgálni decemberben és még nagyon-nagyon sok mindent sem, amikhez pedig neki nagy kedve volna. És ekkor jön az őrjöngés, az ablakrepesztő visítással, földönfetrengéssel, anya ruhájának (le)rángatásával, játékok dobálásával, a tiltott dolog jusztis elkövetésével.

Namármost. Amikor egy-két ilyen megesik egy nap, azt még egy közepes idegzetű felnőtt nagyjából elviseli. De amikor hetek, hónapok óta ez megy úgy pár óránként, miközben próbálsz ellátni egy kisbabát és egy háztartást is, plusz a férjeddel egyszerűen nem jut időtök egymásra és évek óta nincsen felnőtt társaságod, akkor egy ponton túl nem vagy önmagad többé. És akkor bizony este már ordítasz, sőt, esetenként pofon is csattan. Nem úgy, hogy fájjon, csak hogy kapjon már észbe, hogy kissé messzire ment. Mert egyszerűen semmi nem használ.

Aztán jön az önmarcangolás. Rossz szülő vagyok. Az én hibám, hogy így viselkedik, mert nem foglalkozom eleget vele. És akkor sem kellett volna rácsapni. Most aztán maradandó károkat okozok a lelkében. És annyira de annyira fáj látni, hogy mennyire rossz neki! Szegény csak figyelmet akart kivívni, én meg verem őt.

Na és ezek azok a dolgok, amiket nem kéne. Igen, a pofon sem kellett volna. De ne felejtsünk el valamit: a szülő is ember. Még azt is aláírom, hogy a veréssel a szülő csak a feszültségét vezeti le a gyereken, amiért nem tudja kezelni. Lehet. Sőt, biztos. De emberek vagyunk! A szülő türelme sem végtelen. Nekünk is van ingerküszöbünk (még ha az jóval magasabbra nőtt is, mint az első gyerek előtt volt). Mi sem tudjuk örökké kezelni a helyzeteket, bennünk is keletkeznek indulatok, amikkel mi sem bánunk mindig jól.

És tudjátok mit? Ezt a gyerekeknek is meg kell tanulniuk. Saját gyerekkoromból emlékszem, mennyire istenként tekintettem a szüleimre. Azt hittem, ők mindent tudnak, semmitől nem félnek, nekik nincsenek problémáik, végtelenül szeretnek engem és sohasem dühösek rám igazán, csak megjátsszák, hogy fegyelmezzenek. Sohasem felejtem el, mennyire megdöbbentett, amikor két-három éves korom körül először láttam sírni az anyukámat. Legvadabb álmomban sem gondoltam volna korábban, hogy ő is lehet igaziból szomorú. Csodálatos dolog, hogy a gyerekek mindenhatónak hiszik a szüleiket, de apránként nekik is meg kell tapasztalniuk, hogy ez nem így van.

Ezzel pedig nem mentegetni akarom magamat (sem senki mást) a kiosztott pofonokért, az ordítozásokért, az igazságtalan vagy logikátlan dolgaimért. De meggyőződésem, hogy a gyerekeink így tanulják meg azt, hogy a szüleik is pont olyan emberek mint ők, csak kicsit nagyobbak. Hogy nekünk is vannak indulataink, nekünk sem minden megy úgy, ahogyan szeretnénk, hogy nálunk is elfogy néha a cérna és nekünk is szükségünk van arra, hogy kicsit magunk legyünk. Mindezek megértését nyilván nem lehet elvárni egy csecsemőtől, de kell, hogy idővel ezeket tudja, érezze.

Fontos tapasztalat volt számomra, hogy mennyire követik a mintáinkat a gyerekek. Amikor először lendült nálunk pofon, a fiam is verekedős lett. Ha kiabálunk veszekedés közben, ős is ordítozik. Amióta meghallotta, hogy idegességemben káromkodtam egyet, megteszi néha ő is, amikor begurul. Ezért kitaláltunk valamit a férjemmel, természetesen amellett, hogy igyekszünk civilizáltak maradni. Ha ilyesmi történik, a kedélyek lecsillapodtával mindig megbeszéljük a dolgot. A pofozásokat tényleg visszaszorítottuk, de ha neadjisten mégis megesik, utólag elnézést kérek tőle. Elmondom neki, hogy nagyon szeretem őt és nem akartam bántani. Hogy nagyon mérges voltam akkor és rosszul esett, hogy direkt szétszórta a reszelt sajtot, pedig szépen kértem, hogy ne tegye. De verekedni akkor is nagyon csúnya dolog és sajnálom. Vagy a káromkodással kapcsolatosan elmondtuk neki, hogy ilyesmiket nem mondunk és anyának sem szabadott volna. Úgyhogy ha mégis ilyet hall, szóljon ránk, hogy ezt nem szabad mondani. Az a lényeg, hogy mindig megbeszéljük, hogy mi történt és miért és hogy kerüljük az ilyen viselkedést. És hogy néha mindenkivel megesik, ilyenkor bocsánatot kell kérni.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy a fiam mindig bocsánatot kér, ha tudja, hogy rosszat csinált. És arra is, hogy megköszöni, ha kap valamit, illedelmesen köszön az ismerősöknek, megosztja a játékait másokkal, pedig ilyesmikre sem tanítottuk külön. Nyilván ezeket is tőlünk látja így. Hát ilyen a szülő. Vannak erényei és hibái. Lesznek a gyerekeinek is. Ettől még senki sem rossz anya vagy apa, csak ember.

 



 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.