Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tévhitek a terhességről

2011.01.24

Mióta magam is áldott állapotban vagyok, rendszeresen meglepődöm azon, hogy mennyi tévhit kering a nagyvilágban a terhesség és szülés körül. Főleg a filmek adnak borzasztóan hamis képet a dologról. Éppúgy, ahogy a King Kongnak sem sok köze van a gorillák valódi természetéhez, vagy ahogy a Cápa című film meg sem közelíti a cápák objektív bemutatásának leghalványabb szándékát, vagy éppen ahogy a kórházas sorozatok nyújtanak teljes tévképzetet az ellátásról és a betegségekről, balesetekről. A sor hosszasan folytatható lenne, ráadásul a babavárással kapcsolatos mellényúlások a filmeken túl tetten érhetőek még a (bulvár)sajtóban, a babonákban, szájhagyományban, mende-mondákban, és ami talán a legaggasztóbb: a szakellátásban is. Nézzük csak meg közelebbről néhány „okosság” valótlanságát.

 

Az a bizonyos plusz két hét

Nemrégiben azt olvastam a bulvárban, hogy egy színésznő – akiről eddig egyébként soha nem hallottam – nemrég férjhez ment és állítólag máris három hetes terhes. Három hetes! Nos, aki már volt valaha életében áldott állapotban, az jól tudja, hogy a várandósság kezdetét az orvosok mindig a legutolsó menstruáció első napjától számolják, mert ez az, ami pontosan behatárolható. A fogantatás napját ugyanis soha nem lehet teljes biztonsággal megmondani. Ezen kívül maga a megtermékenyítés még nem feltétlenül jelenti, hogy terhesség jön létre, hiszen a megtermékenyített petesejttel sajnos előfordul, hogy kilökődik a méhből. A női szervezet csak akkor kezd „átállni” a terhességre, amikor a megtermékenyített petesejt biztonságosan beágyazódott a méhnyálkahártyába. Ez a beágyazódás pedig körül-belül egy héttel a megtermékenyítés után fejeződik be. Csak ekkor termelődnek azok a hormonok, amelyeket a terhességi tesztek kimutatnak, de teljes biztonsággal az első elmaradt menstruáció tájékán mutatják ki az áldott állapotot. Összefoglalva: utolsó menstruáció + megtermékenyítés + beágyazódás: összesen három hét. Első menstruáció elmaradása, terhességi teszt hitelessége: négy hét. Mire eljutsz az orvosodhoz és egyéb vizsgálatokkal is igazolja a terhességed: öt-hat hét. Addig nem igazán szokás szétkürtölni, hiszen az orvos mondja meg a frankót, a biztosat. Tehát ha valaki három hetes terhes, akkor még el sem maradt a menzije, ki sem mutatja a teszt, vagyis nem is tud róla. Szerintem az egészet csak egy újságíró találta ki, aki még vagy sosem volt terhes, vagy egyszerűen pasi.

 

A feléig nem látszik

Megfigyeltem a filmekben, hogy amikor egy hősnő terhes lesz, egyik snittről a másikra a semmiből akkora pocakja lesz, mint egy hordó, majd hosszú-hosszú ideig cipeli bálna testét, ami alatt többnyire a film cselekményének minden lényegi része játszódik. Megint csak feltételezem, hogy ez a megoldás hímnemű forgatókönyvíróknak köszönhető, mert egy nő tisztában van azzal, hogy a pocak növekedése finoman szólva nem így megy végbe. Egyrészt a dolog – mily meglepő – fokozatos. Apránként kezd kidomborodni, és csak az utolsó harmadban lesz akkora, mint a filmekben szinte végig. Másfelől maga a növekedés sem indul meg azonnal: az első harmadban egyáltalán semmi nem látszik. Vagyis három hónapig csakis a beavatottak számára nyilvánvaló. Aztán a második harmadban finoman növekedésnek indul, de az első látható jeleket még leginkább csak a kismama veszi észre magán, másoknak semmi nem tűnik fel. Úgyhogy gyakorlatilag a terhesség mintegy feléig akár le is lehetne tagadni, annyira nincsenek látható jelei. Ez az arány a filmekben egyáltalán nem jelenik meg és teljesen hamis képet ad.

 

Nem csak a test változik

A terhesség kapcsán mindenki a testi változásokra koncentrál. Nem csupán a filmesek, hanem a köztudat és a kórházi terhesgondozás is elsikkad afölött, hogy a nők lelke legalább olyan látványos változáson megy ilyenkor keresztül, mint a teste. Azt is mondhatnám, hogy túllihegik a testi egészségre való koncentrálást, miközben egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy a kismama milyen érzelmi átalakuláson és hullámvölgyeken megy keresztül és milyen új lelki igényei jelennek meg. Én a magam részéről a testi oldalát letudnám annyival, hogy aki eleve egészséges állapotban lett várandós, annak csupán a várható változásokra hívnám fel a figyelmét, hogy ne ijedjen meg a pókfoltok vagy a hevesebb szívműködés miatt. Azokra a kismamákra kellene annyira drasztikusan odafigyelni, akik eleve rizikós körülmények között lettek terhesek és komplikációk vannak az állapotuk körül – ahelyett, hogy jelenleg mindenkit szétszaggatnak a sok vizsgálattal és „biztos-ami-biztos”-sal. A lelkieket illetően viszont mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mennyi minden változik és hogyan óvjuk meg belső egyensúlyunkat ezalatt a kilenc hónap alatt. Nekem például borzasztóan alacsony lett a stressztűrési ingerszintem. Korán fel is hagytam a munkámmal, mert egyszerűen nem volt türelmem az emberekhez. Fokozott odafigyelést igényel a magam és családom részéről, hogy lehetőleg kerüljem az idegesítő helyzeteket, és amikor ez nem lehetséges, akkor a legnagyobb tudatossággal kezeljem a bennem dúló érzelmeket. Emellett nálam borzasztóan megnövekedett a törődés, az odafigyelés iránti igényem. Most mindenkinek végig kell hallgatnia, szeretgetnie kell, putyulgatni, támogatni mindenben és nem kritizálni semmiért. Majd a szülés után visszatérhetünk a normál kerékvágásba, de pillanatnyilag legalább akkora a törődés- és szeretetétvágyam, mint amennyire a spagetti- meg a csokiehetnékem. :) Ezt pedig az orvosoknak nagyon is tudatosan figyelembe kellene venniük, amikor kismamákkal foglalkoznak és kiteszik őket különféle hatásoknak.

 

Régimódi nézetek

Még a várandósságom előtt vettem egy nagyon klassz könyvet, amiben egyszerűen minden benne van a terhességgel, szüléssel és babagondozással kapcsolatban. A jelenleg érvényes orvosi nézetek, a tudomány mai állása szerinti ismeretek segítik az olvasót. Meglepő, hogy az  utóbbi húsz-harminc évben mennyit változtak ezek a nézetek, ám a változások oka legtöbbször az, hogy azóta bebizonyosodott a korábbiak tévessége. Ezzel szemben számomra eleinte maga volt a döbbenet, hogy a terhesgondozáson gyakran ezekkel a rég lejárt tanácsokkal látnak el. Ilyen többek között a vizesedés és a sófogyasztás közötti kapcsolat. A védőnőm mindig óva int a túlzott sófogyasztástól, s mindig elmondja, hogy ödémásodás léphet fel és az milyen veszélyes. Ma már köztudott, hogy a kettő között nincs összefüggés, a preclampsia más okokból alakul ki. Azt is gyakran hallom, hogy mérsékelni kell a cukorbevitelt. Megmondom őszintén, nekem ez nagy csapás volna, mert meglehetősen édesszájú vagyok. Elárulom, semmilyen táplálkozási szokásomon nem változtattam, mégis a legnagyobb rendben van minden, beleértve az éhgyomri és a terheléses vércukrot is. A könyvemben pedig azt olvastam, hogy bár a túlzásoktól óvakodni kell, só- és cukorbevitelre nagyon is szükség van a magzat egészséges fejlődéséhez. A védőnőmtől azonban hallottam olyat is, hogy ne szedjek túl sok vitamint, mert az sem jó, sőt, a legvadabb tanács az volt, hogy ne érjek a hasamhoz puszta kézzel, csak ruhán keresztül, mert méhösszehúzódásokat okozhat! Azt is meg akarta magyarázni, hogy a gátmetszés szebben gyógyul, mint amikor magától szakad át. Erről sokat olvastam az interneten, s én szentül meg vagyok győződve az ellenkezőjéről. Gondoljunk csak a gyerekkori sérüléseinkre, amikor estünk-keltünk: ma már szinte egyiknek sincsen nyoma. A szikével vágott műtéti hegek azonban örök életünkre megmaradnak. S ma már az úgymond haladó szellemű helyeken nem rutin-gátmetszést végeznek, hanem különféle technikákkal segítik elő a gátvédelmet, amellyel hatékonyan megelőzhető annak sérülése. Ez a sor is hosszasan folytatható lenne. Csak ámulok, hogy néhol mennyire megállt az idő…

 

Orvosi túlkapások

Azt hittem, csak én fogtam ki egy ilyen őrült históriát, aztán kiderült, hogy más is járt így. Egyik alkalommal tudniillik kicsit magasabb vérnyomást mértek rajtam a gondozáson, mint amennyi lenni szokott, de még a normál értéken belül voltunk. Én azonban kicsit megijedtem és elszóltam magam, hogy néha vannak enyhe szívdobogásaim. A védőnőm azt mondta, biztosan minden rendben van, de azért említsem meg az orvosomnak is. Megemlítettem neki, mire ő is azt mondta, hogy biztosan semmi gond, de azért beutal a kardiológiára, járjunk utána. A beutalóra már csak szívdobogásokat írt, az „enyhe” jelző, amit szándékosan kihangsúlyoztam, lemaradt. A kardiológus nem kérdezett semmit, EKG, vérnyomásmérés, hallgatózás, majd amikor nem talált rendelleneset, azt írta a leletemre, hogy erős szívdobogások, és beutalt szív ultrahangra. Ezúttal sem talált semmit, ezért beutalt a belgyógyászatra, ahol rámszerelnek majd egy készüléket, ami 24 órán át regisztrálja a szívműködésemet. Azaz másnap majd mehetek vissza, aztán pedig az eredménnyel irány vissza a kardiológiára. Miközben persze járnom kell a szokásos terhesgondozásra, a laborvizsgálatokra, s a felülvizsgálatokra az állomány miatt. Röviden: csak januárban több időt töltök különböző kórházak várótermeiben, mint egész eddigi életemben összesen, miközben teljesen egészséges vagyok és minden rendben van a babámmal is. Ami pedig az enyhe dobogásokat illeti: az orvosok is tudják jól, hogy a terhesség vége felé ötven százalékkal több vér kering a kismama testében, mint előtte. Éppen ezért megnövekszik a szív teljesítménye, hiszen sokkal több vért kell pumpálnia. A könyvem szerint a huszonegynéhányadik hét tájékán kezd mindez érezhetővé válni – és mikor kezdődtek a szívdobogásaim? A huszonegyedik héten. Magyarán teljesen feleslegesen tesznek ki ennek a cécónak, miközben fittyet hánynak arra, hogy mindennek elviselése mivel jár, mennyire megvisel egy kismamát. A barátnőmet azért tették ki hasonlónak, mert hogy túl sok a magzatvize. Holott az épp olyan egyedi dolog, mint az alvásigény vagy a lábméret. Ha pont a túl sok kivizsgálás árt egy kismamának, vajon ki vállalja érte a felelősséget? Állítólag azért csinálják ezt, mert a vizsgálatok után kapják a pénzt a társadalombiztosítótól. Ha így van, az meredek. A legtöbb ember ugyanis – érthető módon – elfogadja az orvosok tanácsait és megbízik bennük. Érthetetlen módon azonban nem jár utána, nem fogalmaz meg kételyeket a kialakult helyzettel kapcsolatban és ez az egyik legnagyobb tévedés!

 

A szülés nem egyenlő a földi pokollal

Talán a legtöbb tévképzet a szüléssel kapcsolatosan alakult ki. Látott már valaha valaki olyan játékfilmet, amelyben a szülés egy békés, meghitt esemény lett volna, fájdalmaktól, gyötrelmektől, halálhörgéstől mentesen? Létezik olyan szólás, ami ellentétes azzal, hogy „minden szülés fájdalommal jár”? Hallott valaki orvost arról beszélni, hogy a szülésnek nem kell fájdalmasnak lennie? Pedig alapvetően ilyen lenne, ha nem kondícionáltak volna minden nőt gondosan arra, hogy szenvedni fog. Ez részben a szülő nő fejében dől el: ha valaki – bármilyen okból is – úgy indul neki, hogy szenvedni fog, akkor szenvedni fog – ha pedig gyöngéd, bensőséges, intim eseményként gondol rá, akkor jó esélye van, hogy úgy is lesz. Csakhogy másrészt a szülesztésben résztvevők hozzáállásán is nagyban múlik a dolgok kimenetele. Ahhoz, hogy a születés magasztossága, személyessége megmaradhasson, az orvosoknak, szülésznőknek, bábáknak, stb. is úgy kell hozzáállniuk. Nehéz meghitt élményként megélni a szülést, ha az orvosod folyton könyékig matat benned, erőszakkal nyomja ki a hasadból a gyereked, nem kezel partnerként, nem tekint tisztelettel a születésre és így tovább. Azonban ha sikerül megfelelően megválasztanunk a szülés helyszínét és az abban résztvevőket, s magunk is elhisszük, hogy ez lesz az egyik legszebb élmény az életünkben, akkor az nem gyötrelem lesz, hanem egy magasztos, hihetetlenül megindító, csodával határos esemény. Láttam olyan dokumentumfilmeket, ahol a nők a legnagyobb természetességgel és egyszerűséggel hozták világra babáikat, mindenféle erőlködés és fájdalom nélkül. Nemcsak természeti népek! Egyszerű tinilányok, akik még fel sem fogták igazán, hogy mi történik velük – így nem volt tele a fejük mindenféle hamis képpel. Éppen ezért – nem szokásom ilyesmit írni, de – kikérem magam és nőtársaim nevében az olyan orvosi megnyilatkozásokat, miszerint a szülés fáj, fáj, és igenis fáj, és aki nem veszi ezt tudomásul, az nem készül fel kellőképp. Honnan veszi a bátorságot egy orvos – akinek az volna a dolga, hogy segítsen az embereken –, vagy egyáltalán bárki, hogy előre ezzel sokkolja a kismamákat és szándékosan a fájdalomra koncentráltassa őket?! Ha végig akarsz vinni egy helyiségben egy poharakkal teli tálcát, ám előtte kilenc hónapon át mindenhol azt hallod, hogy le fogod ejteni, akkor egészen biztos lehetsz benne, hogy valóban le is fogod. Ez egyszerűen így működik: agyban dől el. Úgyhogy hangsúlyozottan felhívom rá mindenkinek a figyelmét: a szülés fájdalmasságával és gyötrelmességével kapcsolatos rémhírek tévhitek! Csak akkor kell így lennie, ha ezt elhisszük. Úgyhogy ne higgyétek el! Gondoljatok a kisbabátokra, arra, hogy milyen csodálatos lesz gyöngéden, várakozással és szeretettel telve világra hozni, és mekkora öröm lesz végre találkozni vele! A szülésre végig gondoljatok sok-sok szeretettel és örömmel! Engedjétek, hogy csodálatos élménnyé váljon, amire életetek végéig szívesen emlékeztek majd vissza. Adjátok meg ezt a kincset a babátoknak és magatoknak. Csak rajtatok múlik.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

tévhit a szülésről

(Dóri, 2011.05.12 09:33)

Nagyon tetszik! A filmekről ennyit: a szülés előtt a nőnek hirtelen elfolyik a magzatvize, általában egy nyilvános helyen, megalázó, vagy éppen vicces körülmények közt, majd rohanni kell a kórházba, ahol pár perc alatt megszületik a baba. Nemrég szültem, nekem a vajúdás közel 3 napig tartott, szép fokozatosan erősödő 5 perces fájásokkal, nem volt semmi drasztikus esemény, kapkodás, eszetlenség, komplikáció. Szerintem ez a normális és az általános, de ilyet sosem hallottam senkitől a 9 hónap alatt. Először nem is tudtam, hogy ennek így kell lennie. Az sem segített, hogy a kórházban a szülész orvos kiröhögött, amikor bementem egy vizsgálatra, hogy úgy érzem hamarosan szülni fogok, mert fájásaim vannak. Azt mondta: "Kislány, magának fogalma sincs, milyenek az igazi fájások!". Mert neki biztos sok tapasztalata volt a szülés előtti fájásokról. 24 óra múlva megszültem az én tündéri kislányomat.