Csupaszon

Világ életemben féltem a szüléstől. Honnan-honnan nem, de már egészen pici koromtól kezdve valahonnan tudtam, hogy a kisbabák az anyukájuk hasából bújnak elő és az fájdalmas, erőt próbáló feladat a nők számára. Később valahányszor egy ismerősöm terhes lett, mindig az volt az első kérdéseim között, hogy nem fél-e a szüléstől. Saját szülésemhez pedig mindig valahogy úgy álltam, hogy úgyis odébb van, majd lesz valahogy.

De féltem. Amikor a még gyermektelen barátnőimmel a babavállalásról beszélgettünk, volt, aki azt mondta, a felelősségtől fél. Volt, aki a változástól, mások az ismeretlentől, megint mások attól, hogy nem találják meg hozzá a megfelelő partnert és egyedül nehéz dolguk lesz. Én a szüléstől féltem a legjobban. Mindamellett elég erős volt bennem a vágy, hogy egyszer gyerekem legyen, semhogy ez a félelem eltántorítson tőle.

Amikor áldott állapotba kerültem, akkor legelőször a változástól és a szüléstől való félelem kerekedett bennem felül a sok kavargó érzelem közül. Aztán persze az öröm, később ezek váltakoztak, alakultak. Azt már hamar elhatároztam, hogy a félelmeimet nem söpröm a szőnyeg alá és nem csinálok úgy, mintha nem is lennének. Olvastam egy szüléstörténetet, ahol egy kismama a terhessége elején annyira tele volt aggodalmakkal, hogy tudatosan elhatározta, nem fog félni. Ez ment is neki – egészen addig, amíg a vajúdóba nem került. Akkor aztán annyira feltörtek benne a félelmei, hogy nem tágult kellőképpen. Végül elhúzódó és fájdalmas szülése volt. Beszámolójában nem húzott párhuzamot az elfojtott félelmei és a komplikációk között, de a magam részéről egészen biztos vagyok benne, hogy ennek fontos szerepe volt a dolgai alakulásában.

Úgyhogy elhatároztam, hogy nem esem bele ebbe a hibába. Előre elképzeltem, hogy ha valaki tőlem is megkérdezi, hogy félek-e a szüléstől, azt válaszolom majd neki, hogy igen, természetesen félek. De igyekszem felülkerekedni rajta. Ebben segít, hogy a lehető legtöbb infót begyűjtöm a témáról és felkészülök rá, relaxálok és gondosan választom meg szülésem helyét, valamint körülményeit, hiszen szülési tervet készítek. Ez lett volna az előre gyártott válaszom, de eddig nem kérdezte meg senki. :) Mindegy, mert ettől még igaz. És mindezektől az előkészületektől nőtt bennem a bizalom és az önbizalom is. Bizalom a természet rendje iránt, a választott kórházam iránt és az univerzum rendje iránt. Az önbizalmam alapja pedig a gyarapodó felkészültségem és a családom támogatása.

Így aztán alakulni, csökkenni kezdett bennem a félelem. De történt még valami fontos dolog. Ahogy nő a pocakom és mocorog a kisbabám – egyre erőteljesebben tudtunkra adva, hogy itt van, velünk van, és már most is az életünk része, úgy növekszik bennem a határtalan szeretet és várakozás iránta. Meg persze a kíváncsiság is. Lassan azt kezdtem észrevenni, hogy a félelmet felváltja a szeretetteli várakozás. Már annyira várom, hogy megismerhessem a születés csodáját, olyan kíváncsi vagyok, milyen is az a bizonyos megváltozott tudatállapot, amiről a már szült nők számolnak be. Olyan izgatott vagyok a gondolattól, hogy szépen, gyöngéden világra jön majd a kisbabánk és elképzelem a pillanatot, amikor először meglátom és a karomba foghatom a mi gyerekünket! Olyan sok gyönyörűséggel önt el ez a gondolat, hogy néha már-már úgy érzem, hogy alig bírom kivárni.

Olyan sok közös élményünk van a picivel már most. Az ultrahangképek, amikor az ujját szopizta, vagy amikor megpillantottuk az egyértelmű jelét annak, hogy fiú lesz! Az első mozdulatok, a nyomásra, hangokra, ételekre tett reagálásai. A sok izgalom, amikor a végén mindig kiderült, hogy minden rendben… Ezek mind-mind olyan élmények, amelyektől a szülés már nem csupán egy fizikai aktus, hanem a mi hármónk első közös hatalmas eseménye, a nagy találkozás.

A kilenc hónap legfontosabb jelentősége az anya és a család szempontjából abban áll, hogy mentálisan és lelkileg is felkészülünk a szülésre és a kisbaba fogadására. Ez egy hihetetlenül csodálatos és kalandos időszak, amely során a kezdeti félelmeket szép lassan feloldja a szeretet. Természetesen marad némi félelem is, hiszen normális, hogy tartunk kicsit az ismeretlentől, a még soha nem tapasztalt élményektől. De ez olyasmi, mint egy egzotikus utazás: izgalom is, meg várakozás is. Mert habár sohasem tudhatjuk pontosan, hogy mikor mi fog történni velünk, akkor is érezzük, hogy egy fantasztikus utazás előtt állunk, ami csodálatos, felejthetetlen élményeket tartogat.