Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érzelmeim a szülés körül

2011.01.19

Világ életemben féltem a szüléstől. Honnan-honnan nem, de már egészen pici koromtól kezdve valahonnan tudtam, hogy a kisbabák az anyukájuk hasából bújnak elő és az fájdalmas, erőt próbáló feladat a nők számára. Később valahányszor egy ismerősöm terhes lett, mindig az volt az első kérdéseim között, hogy nem fél-e a szüléstől. Saját szülésemhez pedig mindig valahogy úgy álltam, hogy úgyis odébb van, majd lesz valahogy.

De féltem. Amikor a még gyermektelen barátnőimmel a babavállalásról beszélgettünk, volt, aki azt mondta, a felelősségtől fél. Volt, aki a változástól, mások az ismeretlentől, megint mások attól, hogy nem találják meg hozzá a megfelelő partnert és egyedül nehéz dolguk lesz. Én a szüléstől féltem a legjobban. Mindamellett elég erős volt bennem a vágy, hogy egyszer gyerekem legyen, semhogy ez a félelem eltántorítson tőle.

Amikor áldott állapotba kerültem, akkor legelőször a változástól és a szüléstől való félelem kerekedett bennem felül a sok kavargó érzelem közül. Aztán persze az öröm, később ezek váltakoztak, alakultak. Azt már hamar elhatároztam, hogy a félelmeimet nem söpröm a szőnyeg alá és nem csinálok úgy, mintha nem is lennének. Olvastam egy szüléstörténetet, ahol egy kismama a terhessége elején annyira tele volt aggodalmakkal, hogy tudatosan elhatározta, nem fog félni. Ez ment is neki – egészen addig, amíg a vajúdóba nem került. Akkor aztán annyira feltörtek benne a félelmei, hogy nem tágult kellőképpen. Végül elhúzódó és fájdalmas szülése volt. Beszámolójában nem húzott párhuzamot az elfojtott félelmei és a komplikációk között, de a magam részéről egészen biztos vagyok benne, hogy ennek fontos szerepe volt a dolgai alakulásában.

Úgyhogy elhatároztam, hogy nem esem bele ebbe a hibába. Előre elképzeltem, hogy ha valaki tőlem is megkérdezi, hogy félek-e a szüléstől, azt válaszolom majd neki, hogy igen, természetesen félek. De igyekszem felülkerekedni rajta. Ebben segít, hogy a lehető legtöbb infót begyűjtöm a témáról és felkészülök rá, relaxálok és gondosan választom meg szülésem helyét, valamint körülményeit, hiszen szülési tervet készítek. Ez lett volna az előre gyártott válaszom, de eddig nem kérdezte meg senki. :) Mindegy, mert ettől még igaz. És mindezektől az előkészületektől nőtt bennem a bizalom és az önbizalom is. Bizalom a természet rendje iránt, a választott kórházam iránt és az univerzum rendje iránt. Az önbizalmam alapja pedig a gyarapodó felkészültségem és a családom támogatása.

Így aztán alakulni, csökkenni kezdett bennem a félelem. De történt még valami fontos dolog. Ahogy nő a pocakom és mocorog a kisbabám – egyre erőteljesebben tudtunkra adva, hogy itt van, velünk van, és már most is az életünk része, úgy növekszik bennem a határtalan szeretet és várakozás iránta. Meg persze a kíváncsiság is. Lassan azt kezdtem észrevenni, hogy a félelmet felváltja a szeretetteli várakozás. Már annyira várom, hogy megismerhessem a születés csodáját, olyan kíváncsi vagyok, milyen is az a bizonyos megváltozott tudatállapot, amiről a már szült nők számolnak be. Olyan izgatott vagyok a gondolattól, hogy szépen, gyöngéden világra jön majd a kisbabánk és elképzelem a pillanatot, amikor először meglátom és a karomba foghatom a mi gyerekünket! Olyan sok gyönyörűséggel önt el ez a gondolat, hogy néha már-már úgy érzem, hogy alig bírom kivárni.

Olyan sok közös élményünk van a picivel már most. Az ultrahangképek, amikor az ujját szopizta, vagy amikor megpillantottuk az egyértelmű jelét annak, hogy fiú lesz! Az első mozdulatok, a nyomásra, hangokra, ételekre tett reagálásai. A sok izgalom, amikor a végén mindig kiderült, hogy minden rendben… Ezek mind-mind olyan élmények, amelyektől a szülés már nem csupán egy fizikai aktus, hanem a mi hármónk első közös hatalmas eseménye, a nagy találkozás.

A kilenc hónap legfontosabb jelentősége az anya és a család szempontjából abban áll, hogy mentálisan és lelkileg is felkészülünk a szülésre és a kisbaba fogadására. Ez egy hihetetlenül csodálatos és kalandos időszak, amely során a kezdeti félelmeket szép lassan feloldja a szeretet. Természetesen marad némi félelem is, hiszen normális, hogy tartunk kicsit az ismeretlentől, a még soha nem tapasztalt élményektől. De ez olyasmi, mint egy egzotikus utazás: izgalom is, meg várakozás is. Mert habár sohasem tudhatjuk pontosan, hogy mikor mi fog történni velünk, akkor is érezzük, hogy egy fantasztikus utazás előtt állunk, ami csodálatos, felejthetetlen élményeket tartogat.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.