Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teljesebb élet negyvenezerért

2010.11.16

Nemrég kaptam egy e-mailt, amely egy egyhetes rendezvénysorozatra hívja fel a figyelmet. Egy bizonyos spirituális központról van szó, ahol előadásokon, jógaórákon, meditációkon lehet részt venni neves vezetőkkel, vagy éppen névtelen, de tibeti ilyen-olyan jógikkal meg csodagurukkal. Érdekesnek ígérkezett, bár a marketingszöveg kezdte gyanússá tenni a dolgot. Azt állították, hogy MINDENKI megérdemli a teljesebb életet, hiszen ez velünk született jogunk. Kíváncsi voltam, vajon mennyibe kerül e jog érvényesítése – ez persze nem szerepelt a levélben, ezért rákattintottam az oldalukra.

Némi keresgélés után kiderült, hogy különböző árak vannak az egyes eseményekre. Van olyan, amelyik mindössze háromezerötszáz, vannak bérletek, ezek már borsosabbak, s azt hittem, a csúcs az a workshop, aminek árát már nem is forintban, hanem 150 Euroban jelölték meg. Mindez azonban még mindig eltörpül a négy napos meditációs program ára mellett, amely negyvenkettőezer forintra rúg. Nálam ez – mondhatni – kiverte a biztosítékot.

Először is. Amennyiben mindenki, bocsánat, MINDENKI megérdemli a teljesebb életet, akkor nem túlzás ez egy kicsit? Mert négy napért negyvenkét rugót kipengetni azt hiszem, manapság a pórnép tagjai közül elég kevesen tudnak. Persze, van egy jó kis réteg, akinek ez nem gond, csak nem tudtam, hogy a MINDENKI az ő köreikre korlátozódik. Azt hittem, hogy az mindenkire érvényes…

Ha pedig azt nézzük, hogy ez a mai újgazdag réteg milyen utakon-módokon küzdötte fel magát a szépen nyíló gazdasági olló felső oldalára, hát, elnézést az általánosításért, de azt hiszem, hogy az nem éppen spirituális gyökerekre vezethető vissza. Azért ahhoz csak-csak át kellett gázolni pár emberen, csak-csak ki kellett használni egy csomó mindenki (csak így, kisbetűsen) munkáját, csak-csak le kellett vajazni néhány fejest és így tovább. Ha valaki ezt végigcsinálta – Isten látja lelkem, nem irigylem érte –, és nem gond neki napi tíz rongyot valamiféle csábító ígéretekkel teli humbugra költeni, nos, az ilyen személy ne haragudjon meg érte, de kötve hinném, hogy könnyítene a lelkén pár napnyi meditáció.

Másik oldalról nézve pedig azt gondolom, hogy aki pénzért árulja a spirituális tudást, az nem tud semmit. Mármint semmi olyasmit, amiért érdemes lenne egy ilyen rendezvényre ellátogatni. Aki nem tudja, az tanítja – tartja a mondás, ami ez esetben szerintem tökéletesen összefoglalja a lényeget. Az tanítson spiritualitást, aki lelki fejlettség terén olyan magas szinten van, amilyenen emberileg lehetséges. Egyszerűbben: aki megvilágosodott. Csakhogy aki megvilágosodott, az nem fog negyvenezret elkérni. Az azért tanít, hogy jobb legyen a világ, és tényleg mindenkinek.

Elhiszem, hogy a terembérlet, a hírességek meg az ilyesmik pénzbe kerülnek. Csakhogy egyrészt ha ezeket vesszük, a kért összeg finoman szólva nem reális. De az ilyesmihez nem kell semmilyen különleges luxus-konferenciaterem, csak némi tér. A hírességek csak maradjanak a kereskedelmi tévék és olcsó cirkuszok terepén, ha lelki fejlődésről, kiteljesedésről van szó, rájuk nincs szükség. Vegyünk egy egyszerű példát: Jézus. Minden idők legnagyobb tanítója talán elkért volna reálértékben negyven ropit négy napért? Talán számolt fel óradíjat? Bérelt termet? Vett fel alkalmazottakat? Hozatott hidegtálakat? Ugye, érezzük, hogy ez mennyire visszatetsző.

Ha valaki üzleti vállalkozásba akar kezdeni, akkor süssön kenyeret, varrjon ruhát, vagy ilyesmi. A spiritualitás nem lehet árucikk. A lelki fejlődéshez nem kell más, csak szeretet. Na meg egy kis tudatosság, de ha megfigyeljük, ezek tökéletesen együtt járnak. A szeretetet nem lehet tanítani, legalábbis előadások, meditációk, jógaórák keretében biztosan nem. Csak szeretve lehet másokat is szeretetre tanítani, de az mindig ingyen van. Pénzért szeretni – ennek a gondolata a legnagyobb értelmetlenség, amit valaha hallottam.

Az ilyen cégek mindig azt használják ki, hogy korunk embere kimondhatatlanul éhezik a megnyugvásra, a reményre, a szeretetre. Soha nem volt még talán ekkora igény a lelki gazdagodásra, mert a szívünk mélyén mindannyian érezzük, hogy ez a mai konzumtársadalom, amit együtt felépítettünk, s amelyben a pénzen kívül semmi sem szent, ez a világ ronda. S erre hogyan próbálunk segíteni magunkon? Pénzzel. Mert azt ígérik, hogy némi – nem kevés – anyagi áldozatért teljességet kapsz cserébe.

Vegyük észre, hogy ezzel ugyanazt erősítjük, ami elől menekülni próbálunk. A teljességet, a lelki békét, a szeretetet csak magadban találhatod meg, és nincs királyi út. E téren nincsenek előnyben a tehetősebbek. Könyveket vehetnek maguknak, elutazhatnak Tibetbe, elmehetnek bármilyen workshopra, megfizethetnek bármilyen gurut, de az egész semmit sem ér, ha önmagában mindegyik egy nagy tufa és még csak fel sem ismeri.

Mindig legyünk gyanakvóak azokkal szemben, akik pénzért lelki gyarapodást ígérnek. Természetesen mindenkinek szabadságában áll arra elvernie a pénzét, amire csak akarja. Senkit nem tartok vissza semmitől, ám azt tanácsolom, hogy ne menjünk pénzért jósoltatni, előző életbe utazni, ne hívjunk fel telefonos jósokat, ne készíttessünk aura fotót, ne méressük meg a csakráink energiaszintjét, és a többi. Ne dőljünk be azoknak, akik pénzért ígérnek teljesebb életet. Én komolyan nagyon spirituális beállítódású vagyok, de higgyék el: ezek csak átvágások. Az igazi tudás és a valódi segítség nem kerül pénzbe.

Apropó, költői kérdés: hogyhogy teljesebb élet? Valakinek vagy teljes az élete, vagy nem. Vagy talán lehet kicsit teljes, közepesen teljes, nyolcvanöt százalékig teljes? Mekkora sületlenség! És még ezek kérnek el negyvenet? Na ne… :-))

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ez mennyire igaz! :)))

(Méda, 2011.02.01 13:54)

Ők nem szolgálnak, csak szolgáltatnak. Nagy különbség.