Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakértői tanácsok nyomában

2009.09.28

Korunk embere messze eltávolodott eredeti természetétől. Nem alkot, nem mozog, nem igazán szeret, nem hisz. Mindezek egyenes következménye, hogy már nincs is tudatában annak, hogy mit művel, hogyan él, mi a saját útja, mi jó neki és mi nem. Ezért útmutatásokra van szüksége. Kellenének is olyan emberek, talán szellemi vezetők, akik segítenek neki ebben. De nem úgy, hogy megmondják, itt jobbra menj, ott pedig balra. Abban kellene az iránymutatás, hogyan keveredjünk vissza saját magunkhoz, valódi igényeinkhez, saját utunkhoz.

Ebből igen kevés akad, nem is igazán figyelünk rájuk. Ehelyett olyan szakemberek ütötték fel a fejüket és lepték el társadalmunkat, akik valamilyen részterületen hozzáértőnek érzik magukat és konkrét tanácsokkal látnak el bennünket. Kezdjük talán az eleje felé, a felnőtté válás küszöbénél. Pályaválasztási tanácsadók mondják meg, hogy te miben vagy jó és milyen foglalkozást válassz. Én annak idején olyan tanácsot kaptam, amiről tudtam, hogy nem arra visz az utam. De az úriember csak erősködött, hogy márpedig de. Meg is próbáltam és nekem lett igazam. Higgyétek el: azt, hogy milyen pálya való nektek, csak ti magatok tudjátok. Ne hagyjátok lebeszélni/rábeszélni magatokat semmire – se a szüleitek, se a munkaerőpiaci körülmények, se az úgynevezett szakértők által.

Aztán amikor elvégzed az iskoláidat és munkát keresel, benyomnak amolyan álláskereső klubba – legalábbis az én időmben ez volt a neve. Megmondják neked, hogyan írj meg egy önéletrajzot, hogyan beszélj a telefonban, hogyan öltözz fel az interjúra, mit mondj, mit ne mondj, milyen típusú kérdésre hogyan válaszolj, satöbbi. Magyarán és röviden: még véletlenül se add önmagad. Ez aztán az igazi „jótanács”…

Amikor párt keresel, pszichológusok, párkapcsolati szakemberek tömkelege lát el tanácsokkal – akár személyesen, akár a médián keresztül – arra nézve, mit tegyél, hogy rád találjon a szerelem. Hova menj, hogyan ismerkedj, mikor mennyit engedj látni magadból, mikor engedd közelebb, mikor „cicázz” vele, mikor csókolózzatok, mikor szeretkezzetek, és minden, amit el lehet képzelni. Ugyanígy, ha zűr támad a kapcsolatodban, legalább ezer helyen találsz tanácsokat arra nézve, hogy mit tegyél, hogyan viselkedj a pároddal, mit mondj, mit ne mondj neki satöbbi. Egyszóval szintén a lényeg: még véletlenül se tedd azt, amit érzel.

Amikor egy nő babát szeretne, rengeteg tanács áll a rendelkezésére arra nézve, hogy mit tegyen, mielőtt megfogan és hogyan érje el az áldott állapotot. Mit egyen, mit ne egyen, mennyit mozogjon, hova járjon, milyen pózban hányszor, mikor szeretkezzen… Ha megfogant, millióan szállnak rá, hogy a terhesség zökkenőmentesen zajlódjon le. Ha megvan a baba, ki sem látszik a tanácsokból a szoptatásra, pelenkázásra, altatásra, új életmódra, házaséletre nézve. Amikor növekszik a baba, se szeri se száma a nevelési tanácsadóknak, pszichológusoknak, pedagógusoknak, akik mind-mind jobban tudják nálad, hogyan neveld a saját gyereked. Kérdem én: ki az, aki a legjobban tudja, hogy nálad mikor jön el az ideje a babavállalásnak, áldott állapotban mi jó neked és a babának és mi nem, hogyan gondozd, tápláld és neveld a gyereked? Hát te. Senki más. Persze ehhez érezned kell a dolgot. Oda kell figyelned magadra, a szíved útjára, a saját iránytűdre és anyai ösztöneidre.

Aztán persze ha beteg vagy, vagy csak túlsúlyos, esetleg hullik a hajad vagy fáj a gyomrod, minden egészséggel foglalkozó szaki tudni fogja, hogy mitől van és mit tegyél ellene. Ellentmondásokban nincs hiány, hisz mást mond az orvosod, mást a természetgyógyász, mást a vény nélküli gyógyszerek reklámai, mást a tévéműsorok. Az egészséges táplálkozásra vonatkozóan minden szakértőnek más és más a véleménye, nézd csak meg, milyen vita folyik csupán a cukor ártalmasságával vagy szükségességével kapcsolatosan. Mégis mindenki jobban tudja nálad, mit egyél. Nem is beszélve az életmódról. A mozgásról, a hobbiról, a társasági életről, a nemi életről, lakberendezésről, állattartásról, mindenről de mindenről. Én azt mondom, hogy ha valaki tudatosan él önmagára nézve, tisztában lesz teste és lelke igényeivel, tudni fogja, hogy mikor mire van szüksége és mire nem.

Ne hagyd, hogy mások mondják meg helyetted, mit tegyél, hogyan élj. Léteznek persze valódi jó tanácsok is, de alapvetően te tudod a legjobban, mi kell neked, milyen vagy valójában. Láss a saját szemeddel, hallj a saját füleddel, egyél a saját szükségleteid szerint, szeress, nevelj, élj a saját érzéseid szerint. Mindenkinek megvan a képessége arra, hogy felismerje önmagát és saját képességeit, csak oda kell figyelnünk rá.

A „jótanácsok” mögött többnyire anyagi érdekeltség húzódik, a nagy szakértők – tisztelet a kivételnek – gyakran valójában levegőbe beszélésből, alaptalan okoskodásból könnyen és jól élnek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.