Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pünkösdi királyok

2009.07.16

Amióta jó pár évvel ezelőtt betört a tévéműsorok közé a nagy testvér és vetélytársa, se szeri se száma a valóságsóknak. Úgy tűnik, egyelőre nincs megállás és a műsorok egyre meredekebbek. Hiszen nem csak az számít valóságsónak, amikor egy rakás magamutogató be van zárva egy luxusházba és napi huszonnégy órában nézhetjük, mihez kezdenek magukkal és egymással. Az olyan „produkciók” is ebbe a kategóriába tartoznak, mint a kukacevős Rettegés foka, a sztárcsinálósdi, a vacsorázós, a szuperdadusos, a takarítós, a házfelújítós, Győzike, Szenyorita szöszi, vagy amikor Kordáék utazgattak. Ott vannak még a szórakoztató és kvízműsorok: Activity, Legyen ön is milliomos, Leggyengébb láncszem, Áll az alku, az a sztárpáros izé, Topmodell leszek, és nagy „kedvencem” volt a játékosokat egymásnak ugrasztó Cápa – persze még hosszú a sor.

Mindezek között kétféle van, amikor ismert emberek szerepelnek benne és amikor nem. Az ismertek nyilván azért vesznek részt, mert kicsit elodázódik a süllyesztőjük, a kisemberek pedig hírnévre vágynak. Csakhogy óriási tévedésben vannak azok, akik abban a hitben vállalnak valóságsó-szereplést, hogy majd attól híresek lesznek és befutnak. És ezért a tévhitért egyik-másik műsorban meglehetősen abszurd dolgokat vesznek a nyakukba. Kifejezetten az olyasmikre gondolok, mint a Leggyengébb láncszem megalázós köpködése, vagy a Cápa, ahol a műsor „csattanója”, hogy a játékosok inkább megeszik egymást és végül elesnek minden nyereménytől, mintsem hogy egy jottányit engedjenek a másik javára. Az a típusú műsor sem kutya, amikor egyesével esnek ki a játékosok és az egyre nagyobb stresszbe kezdenek belecsavarodni, miközben az éles küzdelemben szintén egymás ellen fordulnak – mint a Topmodell leszekben. Ha józan ésszel is belegondolnának mindebbe, vajon akkor is megérné nekik?

Ja, hogy a hírnév kecsegtetése. Meg sokszor a magas pénznyereményé. Nos, meglehetősen etikátlan dolognak tartom a műsorkészítők részéről, hogy a nehéz helyzetbe sodródott emberek nyomorúságát lovagolják meg a magasabb nézettség érdekében. Azok a nyereményvadászok, akik egyébként megfelelő körülmények között tengetik hétköznapjaikat, számomra érthetetlenül vágnak bele a szereplésbe. Szerintem egy ép lelkű embernek nem ér meg semennyi pénzt sem, hogy kamerák előtt csótányokat egyen, kitálalja legbensőbb magánügyeit, vagy hagyja magát milliók előtt porrá alázni. És akkor még önmagában nem is feltétlenül garantált a nyeremény.

A hírnév pedig meglehetősen illékony az ilyen műsorok kisemberei számára. Persze vannak kivételek, Majka például a nagy testvér jellegű műsornak köszönheti karrierjét. De ha egy pillanatra belegondolunk, hogy hányan vágtak bele hasonló műsorbeli szereplésbe és közülük csak egyetlen egy tudta meglovagolni a lehetőséget, nos az elég elenyésző arány. Ja igen, ott van Nagy Ő Anikó is. Nagyon sajnálom szegényt, igazi anti-sztár lett belőle. Nem tudom, miért alakult így, hogy ennyien bántották szegényt, de neki kifejezetten balul sült el az ismertség. A többiekre pedig már senki nem emlékszik. Néhányan felbukkannak betelefonálós műsorok vezetőiként, szánalmasan követelve, hogy valaki hívja már. Pfff… Hát ők tudják.

A Megasztár – mondhatnánk – más tészta. Tehetségkutató műsor, a fináléba jutottaknak garantált a siker. Nos, ebben van is valami meg nem is. Talán pont az rontotta el ennek a lehetőségét, hogy annyira sok adás volt belőle. Mostanra se szeri se száma a vadonatúj énekes sztároknak. Talán a közönség nem bír el ennyit egyszerre. Én mondjuk nemigen hallgatok kereskedelmi rádiókat, úgy tíz éve azonban más volt a helyzet. Ma, ha néha-néha belehallgatok valamelyikbe – teljesen mindegy, melyikbe – , ugyanazok a számok mennek, mint akkor. Kivétel nélkül. Minden alkalommal. Semmi Tóth Vera, semmi Oláh Ibolya. Gáspár Lacinak, emlékszem, orrba-szájba játszották annak idején a Hagyd meg nekem a dalt. És most? Hallani bárhol bármit tőle? Szélesebb körben értem, természetesen. Hát ez az.

Azt már ne is firtassuk, emlékszik-e valaki bárkire is azok közül, akik szerepeltek valamelyik kvízműsorban vagy hasonlóban a fent említettek közül. Rengeteg valóságsót láttunk már, rengeteg hirtelen lett ismertség bukkant fel és tűnt el a szemünk láttára – és mégis: mindig újak és újak próbálnak szerencsét. A Topmodell leszek elkényeztetett kis bakfisai egytől egyik meglepődnek mindazon a stresszen, pikírt kritikán, barátságok szétesésén és mi mindenen, amin a játékban keresztül mennek, pedig a műsor minden egyes sorozata ugyanúgy zajlik.

Számomra a legdurvább az Orosz rulett élőben című film volt, amely a címében szereplő valóságsó létrejöttét és első adását mutatja be. Nekem nem derült ki egyértelműen, hogy kitalált film-e vagy valós események ihlették (gyanítom és remélem, hogy kitalált – ha ilyesmi lett volna, nyilván hallottunk volna róla a tengeren innen is). A lényeg, hogy a hat jelentkező közül többen is azért vállalkoztak erre a sötét játékra, mert a hírnév adta lehetőségekre vágytak. Az egyik színésznő akart lenni, a másik írói babérokra tört. Hihetetlen, hogy képesek voltak kockára tenni az életüket ezért, miközben milliónyi valóságsó tanúsága szerint csak pünkösdi királyságra számíthattak. A filmben egyébként valóban meghal egy fiatal srác, a többiek fejenként öt millió dollárral térnek haza. A só kiagyalója és élharcosa pedig erkölcsi válságba sodródik, amikor a legéletvidámabb huszonéves srácnak élő egyenesben loccsan szét az agya. Azonban nem sokáig van ideje őrlődni, mivel a műsor utáni sajtótájékoztatón valaki a tömegből lepuffantja. Szép tanulság. Kívánom, hogy az igazi életben ne kelljen idáig jutni ahhoz, hogy megálljon végre ez a nézettséghajkurászó, egyre értelmetlenebb sódömping – ami a filmben egyébként folytatódott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.