Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mitől nő a nő?

2009.11.09

Tudományos tény, hogy a külsőségekkel, a megjelenéssel való foglalatoskodás sokkal inkább nőies jellemvonás. (Éppen ezért a pszichológusok már ki is találtak egy fogalmat azokra, akik férfi létükre teszik ezt: ők a metroszexuálisak.) Mégis azt hiszem, nőtársaim tetemes hányada némileg túlzásba esett e téren.

Nem attól nő a nő, hogy minden gondolata a smink és a frizura körül forog, esetleg öltözködésen, cipőn, táskán, netalán fogyitippeken, szolin, műkörmön, kozmetikuson, botoxon, szemránckrémen, ékszereken, kiegészítőkön, fittnesszen, szőrtelenítésen, narancsbőrön, bőrkeményedésen, parfümökön, és egyéb életbevágó dolgokon, amelyek nélkül tán nem is forogna tovább a Föld.

Attól, hogy nőnek születik valaki, még érdekelheti ezeken kívül egy-két dolog. Sőt, az is lehet, hogy a felsoroltak nem is hozzák lázba. Nagyjából én is ez utóbbiak közé tartozom, pedig esküszöm, hogy nőnek születtem, nőként élek és annak is szoktak nézni.

Sajnos azonban, mivel kezdek kisebbségbe szorulni e habitusommal, kialakult egyfajta furcsa értelmezése a nőiségnek, nőiességnek, s nemcsak a nők nem tudják hova tenni magukat, hanem férfitársaik sem tudják, hogyan kezeljék őket. Ott tart a dolog, hogy bármely női magazin (tisztelet a kivételnek, ha van olyan) másról sem szól, mint külsőségekről (plusz esetleg egy kis bulvár, némi szex, esetleg pasifogó praktikák). Ha véletlenül találok egy izgalmasnak ígérkező riportot egy sikeres nővel, kiderül, hogy csupán szépségápolási szokásairól faggatják. Ha belefutok egy érdekes témát sejtető szalagcímbe, a cikk végén csalódottan állapítom meg, hogy mindössze a felszínét súrolgatták a kérdésnek négy teljes oldalon keresztül. Ilyenkor valami hisztérikusan sikolt fel a belsőmből: hát tényleg ennyit néznek ki belőlünk a szerkesztők?

Persze, nem csoda, hiszen az ilyen típusú nők sokkal jobban magukra vonják a figyelmet, a többieket meg nem nagyon venni észre. Ezért hajlamosak a nőket kiszolgáló szerkesztők és egyéb szolgáltatók, cégek, illetve a nagy többség azt hinni: ilyen a nő és pont. Ennek köszönhetőek a szőke nős viccek, a női sofőrökről kialakult vélemény, a még mindig alacsonyabb női fizetések, a lebecsült háztartási munkák, ezért tudnak döbbenetesen sokan még mindig tárgyként vagy darab húsként nézni a vetkőzős magazinok macáira.

Kialakítottak egy képet a nőről, amitől mindenki szenved. Mert mi csajok fel vagyunk címkézve, a pasik meg valahol a lelkük mélyén csak-csak érzik, hogy ez így mégsem kerek. Hiszen hiába esik nekik jól szemtelenül végigmérni egy dögös macát, azért többségében nekik sem az az egyetlen és kizárólagos vágyuk, hogy a magjaikat szórják szerteszét a nagyvilágban. Ők is éppúgy vágynak szerelemre, lelki támaszra, érzelmi stabilitásra, gyerekekre. És lássuk be: a túlcicomázott hölgyekről nem éppen a pelenkázás vagy a szülői értekezlet jut az eszünkbe – és nem is mondjuk az emberi lét nagy kérdéseinek csillagos ég alatti megvitatása.

Nem azt mondom, hogy a külső nem fontos. Nagyon is lényeges szerepe lehet, egy percig sem tagadom. Csak azt kellene megértenünk, hogy a külső akkor is lehet szép, ha nincs rajta öt kiló vakolat és mesterkéltség. Sőt, akkor a legszebb. Vegyük az állatvilágot, vagy összességében a természetet – mi is részei vagyunk, ezt sose felejtsük el. Mindannyian láttunk már – ha csak képről is – gyönyörűséges madarakat, lenyűgözően fenséges tigrist, színpompás virágokat, magával ragadó tájakat. Gyakorlatilag az érintetlen természetben minden gyönyörű. Egy őznek nincs szüksége sminkre, egy flamingónak nem kell manikűrös, egy páva nem szorul öltözködési tanácsadóra, hogy szép legyen. Éppen ez a helyzet velünk, nőkkel is. Szépek vagyunk, attól, hogy vagyunk.

Nem tudom, hallottatok-e arról a híres modellről, aki egyszer lenyiratta a haját és kopasz fotója bejárta a világot. Eszméletlenül gyönyörű rajta! Akkor meg minek csinálunk olyan nagy ügyet a hajból? Nem arról beszélek, hogy legyünk igénytelenek. Hanem arról, hogy találjuk meg az egészséges egyensúlyt abban, hogy mire mennyi időt és energiát szánunk.

Tudjátok, mitől igazán nőies egy nő? A hangjától, a járásától, mozgásától, a nevetésétől, a beszédétől. A pillantásaitól. A szelídségétől, odaadásától, érzékenységétől. A beleérző és megérző képességétől. A befogadásától, elfogadásától. És persze attól, hogy megéli önmagát. (Hogyan lehetne valaki önmaga vakolatnyi maskara alatt?) Ezek azok, amik igazán nőies vonások. És tudjátok, az ilyesmikre égetően nagy szükség van a mai túlságosan elférfiasodott világban.

Ehelyett ma kikent-kifent, ám férfiként viselkedő nők lepték el az élet minden színterét. Erőszakos, karrierista, verekedő, káromkodó, okoskodó nők. Úgy akarják felvenni a versenyt, hogy maguk is férfiassá válnak. Pedig azzal tennének jót, ha nők tudnának maradni – pontosabban visszatalálnának eredeti nőiségükhöz – és ellensúlyoznák a túlzott elanyagiasodást a természetüktől fogva adott mélyebb érzelmeikkel. A túlzott racionalizálódást az eleve adott intuíciós képességeikkel. Valójában ezek azok a tulajdonságok, amelyek visszabillenthetik a Föld egyensúlyát. Úgyhogy nagyon fontos, hogy ne a frizuratrükkökben merüljünk el, mert ennél iszonyúan fontosabb szerepe van a századelő nőtársadalmának. Vissza kell hoznunk a család melegét, a szeretet összehozó, teremtő erejét, a szelíd, megbocsátó, tiszta energiát. Már nincs idő csak magunkkal foglalkozni. Okos, kiegyensúlyozott gyerekeket kell nevelnünk a jövő számára. Szeretnünk kell a férfiainkat, hogy ne mérgezett egérként rohanjanak kétségbeesetten keresve és pótolva valamit. Azt a valamit mi adhatjuk meg. Csak mi. De ahhoz előbb túl kell látnunk a sminktükrünkön, a felszínességen és legfőképp önmagunkon.

____________________________________________________________

Kép Nem ez az a kép, de azért figyelemre érdemes. Se frizura, se smink - és igen nehéz lenne erre a hölgyre ráfogni, hogy nem ízig-vérig nő. Hm? :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.