Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért utálatos a töri?

2009.06.12

Többnyire általános ötödikben találkozunk a törivel először. Derült égből villámcsapásként azzal kezdünk foglalkozni, hogy az ősember kétnyomásos vagy háromnyomásos földműveléssel gazdálkodott. Mondja meg nekem valaki őszintén: mi jut el ebből a tízéves nebulókhoz? Akik még abba sem gondoltak bele soha, hogy a szüleik hogyan teremtik elő nekik az asztalravalót, nemhogy az ősemberek!

Én speciel kisiskolásként azt hittem, hogy a történelem az ősemberes tantárgy, s igen meglepődtem, amikor az őskort kivégeztük, mégsem ért véget a törioktatás. Az viszont élénken belém vésődött, hogy historia est magistra vitae, azaz a történelem az élet tanítómestere. Ez volt a tankönyvünk bevezetőjében. Tíz éves fejjel elképzelni sem tudtam, miféle élet-tanítómester lehet ez a rémséges tantárgy, amiből egy mukkot sem értettem, csupán a kudarcélményeimet gyarapította egyre-másra. 

Később már nem csak mezőgazdasági szakkifejezésekkel találkoztunk, hanem olyanokkal is, mint jobbágy, vagy mindenféle államformák, amikről azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, meg aranybulla, zsinat, fasizmus és még mi minden. Folyamatosan úgy emlegette őket a tanár és a tankönyv, mintha a gyerekek eleve úgy születnének, hogy máris ismerik ezeket. Lassan egy idegen nyelvvé vált az egész és teljesen esélytelen volt, hogy bármit is felfogjak és magamévá tegyek belőle. Úgyhogy nem kertelek tovább: megutáltam a törit és nem vagyok sokkal jobb véleménnyel róla a mai napig sem. 

Az évszázadok rendszertelen homályából csak annyi szűrődött át hozzám, hogy háborúk, öldöklések, hatalmi harcok, politika. Kivégzések, egyik uralkodó a másik után, évszámok – akár egy telefonkönyv, elnyomás, felkelés, leverés, elnyomás, utánam a vízözön, meghalt Mátyás - oda az igazság. Azt hittem, utálok mindent, ami töri. Csak jóval később jöttem rá, hogy nem is! 

Csupán az a helyzet, hogy a történelem alatt a politika történetét értjük. S a politika még nem az élet, az még nem minden egy adott kort tekintve. Úgyhogy mindazok, akiket nem érdekel a politika – azaz a hatalomért folytatott szüntelen harc, a manipuláció, a nép folytonos kizsákmányolása és az azt elfedni igyekvő hazudozás – nos, azokat ez feltehetőleg velem együtt nem hoz lázba. Csakhogy egy adott kor izgalmas arcát is megismerhetjük, ha a kultúrájáról, művészetéről olvasunk, a divatról, a szórakozási szokásokról, a hiedelmekről és babonákról, a hajviseletről, a korban használatos háztartási és más használati eszközökről. A történelem mellett létezik tudománytörténet, vallástörténet, művelődéstörténet, színháztörténet. Van története a nyomtatásnak, médiának, technikának, zenének, táncnak, az összes szakmának, és mindennek, de mindennek, ami csak körülvesz. Még a településnek is, ahol élünk, a háznak, ahol lakunk, a kórháznak, amelyben születtünk, a fának, amely az ablakunk előtt magasodik, a családunknak és természetesen saját magunknak is. 

Tudom, kicsit elkanyarodtam a fő csapásvonaltól, de valójában mindezek is ide tartoznak, csak személyes történeteink nem egy teljes kort határoznak meg – de mégis hozzátartoznak. A lényeg azonban végső soron az, hogy amit az iskolában történelem órákon tanítanak, az nem a teljes kép. Tudták Önök például, hogy a honfoglalás korában a hajcsatról lehetett megállapítani, hogy egy nő házas-e vagy még pártában van? Talán elvesznénk a részletekben, ha a politika mellett mást is megnéznénk egy korban vagy egy kultúrában? Szerintem gazdagabbak lennénk, jobban megértenénk az összefüggéseket és sokkal jobban szeretnénk a törit. Minden gyereket megbabonáz egy ismeretlen, titkokkal teli kultúra. Csak a tálaláson múlik. 

S visszatérve arra, hogy a történelem az élet tanítómestere, nos, azt hiszem, hogy ez egyszerre nagyon igaz és nagyon nem. Az okos ember ugyebár más kárából tanul. Bölcs gondolat lehetne, ha lennének ennyire okos emberek. De valójában mindenki a saját bőrén tanulja csak meg a leckét igazán. Ez abból is látszik, hogy a történelem ismétli önmagát. Hogy csak egy példát tekintsünk: hány de hány forradalom volt már, s mégis mindig lesznek kizsákmányoló hatalmasok és elégedetlen népek. A történet mindig ugyanaz, csak a díszlet változik, na meg a fegyverek. Egy mai diktátor nem tanulhat Hitler, legkevésbé Mária Antoanett vagy Nagy Sándor hibájából, mert más kor volt, más körülmények, más motiváció. Ráadásul öreg hibánk, hogy mindig azt hisszük, a rossz dolgok csak másokkal történnek meg. 

Emellett letűnt korokra gondolva nem tudhatjuk, hogy ami a történelemkönyvekben áll, valójában mennyire igaz vagy sem. És gondoljunk csak bele: leginkább saját kultúránk történelmét ismerjük, ha ismerjük egyáltalán. De mit tudunk a távol-kelet történetéről, Afrikáéról vagy az indiánokéról – természetesen a hódítók előtti időkre gondolok, vagy éppenséggel évezredekkel ezelőtt letűnt civilizációkról? Atlantiszról, a keltákról, inkákról, majákról, a görög misztériumokról? Tőlük például tényleg tanulhatnánk, pontosan azért, mert teljesen más kultúrájú népek voltak. De nemigen tudunk, mert csak a sötétben tapogatózunk, amikor a megmaradt nyomok közt keresgélünk. Ami ismert róluk, az is talán jobban tükrözi a kutatók gyerekkorát, mint a valóságot. (Nem én mondom, egy vallástörténész professzortól hallottam.) 

Én úgy látom, hogy a történelem csak lehetne a tanítómesterünk, de nem az, mert nem élünk a múltból tanulás lehetőségével. De majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy ez így van rendjén, mert a világban minden úgy van, ahogyan lennie kell. Béke!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.