Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Külső és belső szépség

2009.07.21

Hogy mi a szép, ki a szép, azt ki-ki magának dönti el. Annak ellenére is, hogy ma már külön iparág épült arra, hogy elfelejtsük ezt és ránk erőltessenek valamiféle egyenszépséget. Pedig egyrészt az élet attól szép, hogy mindenki más és más, és mindenki a saját egyediségével tetszik valakinek. Fanny Flagg szerint akárhogyan is néz ki az ember, mindig van valaki, aki a legszebbnek látja a világon. Másrészt ezzel a túlzott elvárás-diktálással túlhangsúlyozódik a külcsín szerepe és egyre kevesebb figyelem jut a belbecsnek. Az emberek elfelejtik, hogy a külső és a belső egyazon rendszer részei, hatnak egymásra, el nem választhatóak egymástól. Ha nem vesszük észre a kettő összefüggéseit, elég hátrányos helyzetbe kerülünk emberismeret szempontjából és komoly csalódásoknak, csalásoknak eshetünk áldozatul. Ne kapjuk hát be a csalit: lássunk a saját szemünkkel.

Ha logikusan gondolkodunk, könnyen beláthatjuk, hogy a szépségiparnak az az érdeke, hogy mindenki ugyanazt lássa szépnek. Csakhogy ez meredeken természetellenes. De nem csak ezen a ponton sántít a dolog. Ha ugyebár a természetes szépség lenne a divat, nemigen lenne szükség a szépségipar termékeire és szolgáltatásaira. Akkor senki nem venne dekorkozmetikumokat, szőrtelenítőket, hajfestéket, senki nem szoláriumozna, műkörmöztetne és még hosszasan folytathatnánk a sort. Tehát az ipar érdeke az, hogy minél természetellenesebben akarjunk kinézni. A valódi szépséget nem is nagyon lehetne iparilag előállítani. Ezért én inkább feltűnőségi iparnak nevezném. Sokan össze is keverik a szépet a feltűnővel, pedig habár nem zárják ki egymást, messze nem ugyanaz. Elég csak megnézni mondjuk egy divatmodellt. Többnyire valószerűtlenül fénylő hatalmas hajkorona, erős smink, amely szinte eltakarja az arcot, lehetetlen ruhák, amiket ember fel nem venne, eltúlzott plasztikai műtétek, csontsoványság. Kreálói el akarnak adni vele valamit, s ennek érdekében azt sugallják, csak ez lehet szép, más nem. Megakad rajta a szemünk – de tényleg szép?

S a feltűnőségi ipar melléktermékeként megjelent az öncélú „szépség”. Leginkább nők esnek bele a csapdába, s ahelyett, hogy felfedeznék, megélnék, fejlesztenék önmagukat, kreált szépségükkel vannak elfoglalva. A divatozás, a sminkelés és fésülködés, a szoliba és kozmiba járás ma már életforma. Ugye, ismerünk olyan hölgyeket, akik kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy jól áll-e a hajuk és nem kéne-e még egy kis púder az orrukra? Közülük van, akinek még ez sem elég, s pikírten beleköt mindenkibe, aki nem szedi a szemöldökét. Talán eszükbe sem jut, hogy az élet értelme nem a szépségszalonokban keresendő – mint ahogy az sem, hogy sokkal szebbek lehetnének, ha nem mímelnék ennyire a szépséget.

Sokan azonban beleesnek a csapdába, és a ’nem a külső a fontos’ filozófiájával megpróbálnak olyan embereket szépnek látni, akik az ő szemükben nem azok. Saját magunkat azért nem igazán érdemes becsapni. A szépség mellett ott van ugyanis a szimpátia, ami alapvetően meghatározza két ember kapcsolatát. Akárcsak a tetszés-nem tetszés, úgy a szimpátia és antipátia is látás alapján, a másik külső jegyei alapján születik. Az az úgynevezett első benyomás. Persze a szimpátiába belejátszhat a viselkedés, beszédstílus és hasonlók is, de vitathatatlanul le tudjuk szűrni szimpátiánkat olyan embereken is, akiket csak fotón látunk. Mégis mi dönt ilyenkor? Mégiscsak fontos lenne a külső is?

Hát persze, hogy az! Minden embernek van egy teste, egy külseje, amelyben a lélek, a személyiség lakik. Ez pedig mindig átsüt a külsőn, legyen szó akármilyen pókerarcról is – ami azért ritkaság. Az arcunk a legárulkodóbb, ott van a legbonyolultabb, legösszetettebb izomzat. Az átlagembernek kiül az arcára, ha boldog, ha szomorú, ha fél, ha nyugodt, ha rosszat tett, ha hazudik, ha jó vagy éppen rossz véleménnyel van az éppen látottakról-hallottakról és még milliónyi dolog. Éppen így a személyiségünk is kiül a külsőnkre. Teljesen más vonásai vannak, aki megelégedett, kiegyensúlyozott életet él, békés, szerető, elfogadó ember; mint aki megkeseredett, kicsinyes, hatalomvágyó, erőszakos, gyűlölködő; vagy éppen lemondó, beletörődő, önsajnáló – a sor itt is végtelen. Más tekintete van egy értelmes, intelligens embernek és más egy butábbnak, maflábbnak, nem is beszélve az értelmileg korlátozottakról. Ezért például roppant nehéz egy színésznek értelmi fogyatékost eljátszania, mert akárhogy is utánozza annak viselkedését, gesztusait, a tekintetét soha nem fogja tudni kellően „lebutítani”.

Ennek a felismerésnek óriási jelentősége van az élet szinte megannyi területén: barátságok születésekor, egy állás betöltésekor, párkereséskor, üzletkötéskor, egy közös vállalkozás indításakor, egy közösségi ügy elvállalásakor. Gyakorlatilag minden olyan helyzetben, amikor nem mindegy, kivel paktálunk le.

Úgyhogy a külső nagyon is fontos, mivel a belsőnk kivetítője. De ebben a kontextusban van nagy jelentősége és nem olyan öncélúan, ahogyan a mai kultúránk közvetíti. Aki túl sokat foglalkozik a külsejével, az beteges, még akkor is, ha a munkájában ezt várják el tőle. A szépség pedig a természetességben rejlik és nem a mesterkéltségben. A szépség azt jelenti, hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal, s az élettel. És ennek semmi köze a fogyiszerekhez és a plasztikai műtétekhez.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.