Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Intelligencia és a tömeg

2009.04.08

Egyszer azt hallottam valahol, hogy korunk átlagintelligenciája nem sokban különbözik az ősemberekétől. A különbség csupán annyi, hogy míg a ma embere elsősorban olyasmikre használja szellemi képességeit, hogy eligazodjon a forgalomban, a bürokráciában vagy a bevásárlóközpontban, addig őseinknek ahhoz jött jól, hogy kiismerjék magukat a vadonban, élelmet szerezzenek és védekezzenek a természet zordságai ellen.

Hogy onnan ide jutottunk, gondolom, elsősorban annak köszönhető, hogy minden kornak voltak kiemelkedő alakjai, akik az átlagnál magasabb intelligenciájuk révén úgymond előrébb lendítették közösségüket. Azért tettem hozzá, hogy úgymond, mert ma már elég vitatható, hogy tényleg előrébb lendítettek-e bennünket. Nem azt mondom, hogy menjünk vissza a fára makogni. Viszont érdemes végiggondolni, hogy ezek az átlagnál okosabb, leleményesebb, találékonyabb egyedek milyen irányba is vitték az emberiséget.

Hogyan is kezdődött minden? Sosem voltam valami jó történelemből, de azt hiszem, visszanyúlhatunk odáig, hogy az ősi törzsek rájöttek a növénytermesztés és állattenyésztés nyitjára. Bár sok munkával járt ugyan, mégis kényelmesebb, biztonságosabb életmódot jelentett és talán kijelenthetjük, hogy ez máris egy lépés volt a természettől való elszakadás felé. Hiszen a természet eredendő rendje, hogy kinek mire van szüksége, elveszi azt belőle. De hogy belenyúl és maga ülteti a növényt, fogva tartja s szaporítja a jószágot, erről a természetben nem volt szó.

Aztán a korok előrehaladtával egyre találékonyabb eszközöket fabrikáltak arra, hogy megkönnyítsék a gazdálkodás fáradalmas munkáit. Csakhogy ennek egyenes következménye volt, hogy később már nem csupán közvetlenül az élelem előállításához találtak fel eszközöket, hanem általában a kényelemhez.

Persze időközben megjelent a pénz is, amely jócskán tovább bonyolította a dolgokat. Praktikus eszköznek tűnik, hiszen előtte a csereüzlet már igen hamar felütötte a fejét. Kinek ebből volt több, abból kevesebb, másnak fordítva. Ennek megkönnyítésére nagy találmánynak tűnik a pénz, mert így már nem kell összepasszolnia a kínálatoknak és a keresleteknek az egyes emberek között. Innen már egyenes út vezetett a pénzgazdálkodáshoz, a tömegtermeléshez, a kapzsisághoz, az ipari forradalomhoz.

Menet közben pedig egyre jobban elszakadtunk a természettől, aminek éppolyan részei vagyunk, mint a fűszálak vagy a maréknyi természeti népek. Csak ők okosabbak nálunk, mert nem fordultak ellene annak a rendszernek, amelynek apró részecskéit alkotják. És miért is tettük mindezt? Hogy kényelmesebben élhessünk. Hogy ne kelljen bölényre vadászni és vándorolni. És most hogyan élünk? A nép nagy része meggebedve hajt valamilyen szalag mellett vagy építkezésen vagy hasonló helyeken csak azért, hogy még több amúgy felesleges kényelmi eszközre tehessen szert.

Így lyukadtam oda, hogy érdemes elgondolkodni azon, milyen is az az átlag feletti intelligencia, ami ide sodort végül bennünket. Veszélyes dolog ez az okosság, hiszen minden viszonylagos. Az átlaghoz képest okosak voltak, akik ügyes kis szerkezeteket találtak ki. Annyira azonban nem, hogy tudatában legyenek annak, hosszú távon hova vezet a kényelmet kereső találékonyságuk.

Másik fontos aspektusa viszont a nagy fellendülésnek, hogy ezzel együtt el is tömegesedtünk. A kezdeti kisebb népcsoportok tömegekké duzzadtak. Amellett, hogy túlnépesedési gondok vannak a Földön, az egyes társadalmak összezsúfolják egymás mellé az embereket, ami szintén szögesen természetellenes és ezért megbetegítő is. Nézzünk csak meg egy nagyvárost, ahol a lakótelepeken egymás szájában élnek az emberek, ahogy fürtökben lógnak a tömegközlekedésben, ahogy zsizsegve nyüzsögnek a nyilvános helyeken. Nincs egy szabad négyzetméter, ahová az egyes emberek nyugodtan félrevonulhatnának, magukba nézhetnének. Nincs meg a személyes tér! Ezért aztán tudattalanul úgy védekezünk, hogy elidegenedünk egymástól. Nem ismerjük a szomszédainkat, nem köszönünk egymásnak az utcán, és egyáltalán: más emberek idegenek számunkra, nem jelentenek nekünk semmit. Egyre inkább elhatárolódunk egymástól, közönyössé válunk mások örömeire és bajaira és teljesen elszigetelődünk tömeges magányunkban. Nem csoda, hogy annyi manapság a szingli, a problémás család, és egyenes következmény persze a gyűlölet, a még drasztikusabb széthúzás. Nem is értjük, mit jelent a ’minden és mindenki egy’ igaz gondolata – ha egyáltalán hallottunk róla, hogy egyazon kör részei vagyunk.

Ezért én mégiscsak azt gondolom, hogy az ősi törzsek és bizonyos ma is élő természeti népek intelligensebbek nálunk. Bölcsebbek, mert összhangban maradtak a természettel, nem dőltek be a kényelem és az anyagi javak kísértésének. S nem utolsósorban kis létszámú, bensőséges, szeretetteli törzsek maradtak, így valódi a kapcsolat tagjaik között – ennek köszönhetően pedig átadják egymásnak ősi tudásukat, a nálunk sokkal bölcsebb örökségüket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.