Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fixa ideák és szent meggyőződések

2009.11.21

Descartes szerint mindenben kételkednünk kell. Amikor először hallottam erről, tetszett a gondolat, magam sem tudtam, miért. Sokáig ízlelgettem, fontolgattam. Ma már tudom, mennyire mélységesen igaz és hogy mi miatt fontos.

Ha mindenben kételkedik az ember, az hatalmas nyitottságot feltételez. Azt jelenti, hogy nem határozzuk el valamiről megdönthetetlenül és bebetonozva, hogy márpediglen úgy van. Ez azért is jó, mert csak így tanulhatunk, fejlődhetünk és csak így tehetünk szert újabb és újabb felfedezésekre. Meg azért is, mert abszolúte igazságok alighanem nincsenek. Ezért aki mindenféle kétséget kizár saját szent meggyőződésével kapcsolatban, az nagy valószínűséggel minimum félig-meddig tévúton jár.

Feldmár Andrástól hallottam egyszer, hogy pszichikailag is az egészséges, ha legalább egy leheletnyi kétkedés mindig van az emberben. Azt mondta, csak az elmebetegeknél fordul elő, hogy valamiről megdönthetetlenül meg vannak győződve. Volt például egy betege, aki teljességgel biztos volt benne, hogy a világon mindenki ő ellene van. Szerencsére hatásos volt a kezelése és ahogy javult az állapota, úgy kezdtek kétségei felmerülni az elképzelésével kapcsolatban.

Ha jól emlékszem, Popper Péter mesélt arról, hogy egy alkalommal egy pap felkereste valamilyen egyházi felettesét vagy tanítóját (itt kérek elnézést a pontatlanságért, nem ismerem az egyházi hierarchiát). Őszintén bevallotta, hogy szörnyen gyötri a lelkiismeret amiatt, hogy időnként elbizonytalanodik és kétségei támadnak a hitével kapcsolatosan. A tanítója azonban megörült és azt mondta neki, hálát ad azért, hogy ez így van. Mert csak az időnkénti kétségekkel tarkított hit a valódi hit. Máskülönben esztelen, bigott fanatizmus lenne. Az viszi egyre mélyebbre a hitét, hogy a felmerülő kétségeit megrágja magában és újra meg újra visszatér hozzá. E nélkül a hit csupán imitáció.

Ha az ember képes néhanapján kételkedni a legmélyebb meggyőződéseiben is, akkor alkalmassá válik a kritikára és a vitatkozásra. Ez a kettő fontos, szükséges és egészséges, mert frissítik, fejlesztik a gondolkodást. Ha valaki képtelen kérdőjelet tenni néha önnön meggyőződései mögé, akkor arra is képtelen, hogy bármilyen új, más elképzelést beengedjen a szűrőjén – és ezzel önmaga elől zárja el az önismeret, a tudatosság, a fejlődés és gazdagodás útját. Ha nyitott vagy egy új gondolatra, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy rögtön el is fogadod. Azt jelenti, hogy meghallgatod, átgondolod, s ez után döntöd el, hogy igaznak érzed, avagy nem. Ha viszont nem vagy hajlandó erre, akkor csípőből, reflexből dobod vissza, anélkül, hogy pontosan tudnád, mit is utasítasz el.

Manapság nagy szükség van arra, hogy elengedjünk bizonyos berögzült és általánosan elfogadott nézeteket – vagy legalábbis hogy komolyan kételkedjünk bennük. Az emberiség kollektív meggyőződései mára oda vezettek, hogy felborult a harmónia a világban. Nagyon kevés az igaz, egészséges lelkű ember, megannyi válsággal küzdünk, saját emberi fajunk léte a tét. Itt az ideje a kétkedésnek. Egyéni szinten még inkább. Nézzünk körül meggyőződéseink háza táján és őszintén tegyünk ki néhány kérdőjelet – mert meglehet, hogy nagyon rossz csapásirányt választottunk fixa ideáink szerint.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.