Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csúnya, mégis kell

2009.04.28

Mai életünket elárasztja a bulvár. Kezdetben csak egy-két szennylap jelent meg, mára milliónyi féle sajtótermék létezik e témában. Sokak szerint Diana hercegnőt is a paparazzók kergették a halálba - a színes magazinok ezt is részletesen taglalgatták.

Hozzájött ehhez az internet, amely ezüsttálcán kifogyhatatlanul szolgáltatja a legújabb sztársztorikat – csak egy kattintás és máris fény derül Kiszel Tünde gyermekkori körömbenövésére. És persze ne felejtsük ki a tévét sem.

A szórakoztató műsorok zöme bulvár, például az a nemrégiben indult műsor, amelyben sztárpárok úgymond bevállalós feladatok során teregetik ki magánéletüket a nyilvánosság felé. Vagy az a toplista-műsor, amelyben kínos buktatók szerint rangsorolják a hírességeket, ki keveredett a többinél is kellemetlenebb helyzetbe. Vagy a vacsorázós műsorok, a kibeszélősók és a valóságsók megannyi válfaja.

A bulvár ilyentén felvirágzásának gyümölcse az olyan hírességek megjelenése, akik már nem énekesi, zenészi, színészi, képzőművészi, sportbéli vagy bármilyen más tehetségük „melléktermékeként” lettek sztárok, hanem úgymond önmaguk, mint jelenség vívták ki a figyelmet, esetleg valamelyik egyéb híresség hozzátartozójaként. Ide sorolhatjuk az előbb említett Tündét, Győzikét, Bejácskát, Kelemen Annácskát, Keleti Györgyit, a valóságsókból elhíresült szereplőket – pl. Nagynő Anikót és társait, Geronazzo Máriát, Sebeők Jánost és még sok más arcot – akikről én személy szerint már nem nagyon tudom, hogy kicsodák. Köztük vannak olyanok is, akik eredetileg nyújtottak valamit önnön jelenségükön túl is, de arra ma már nem nagyon emlékszünk.

Sokan sok rossz véleménynek adtak már hangot mindezekkel kapcsolatban, amelyekkel könnyű egyetérteni. A hírességek fel vannak háborodva azon, hogy minden lépésüket kamerák figyelik, a jobb ízlésű emberek pedig azon, hogy mindebből híreket fabrikálnak. Egyszer láttam egy filmet, ami a paparazzókról szólt. Döbbenetes volt látni, hogy csupán a vastag honoráriumért mi mindenre képesek. Nem csak arra, hogy kompromittáljanak és akár napokig álljanak lesben a teleobjektívjeikkel, hanem arra is, hogy a sztárok kukáiban turkáljanak némi szenzáció reményében. Használt terhességi teszt, óvszer, gyógyszeres dobozok, bármi jól jöhet.

Az én legnagyobb bajom a bulvárral, hogy nem azzal foglalkozik, ki mit tesz le az asztalra, hanem magánéletekben vájkál – ami mellesleg mindenkinek van, ezért nem értem, miért nem elégszünk meg a sajátunkkal. Másrészről a bulvár formailag is komoly kívánnivalókat hagy maga után.  A legtöbb bulvártermék szakmaiatlanul, igénytelenül, sok esetben ízléstelenül készül el. Az újságírásnak, tévéműsor készítésnek, internetes oldalak szerkesztésének is megvannak a maguk követelményei, ám ezek bulvárváltozatai minderre fittyet hánynak, amely erőteljesen meg is látszik a végeredményen. Nem is beszélve a hemzsegő helyesírási hibákról, a magyartalan, szerencsétlen megfogalmazásokról, a beszédtudás hiányáról és sok egyébről. Különösen a nagy tömegekhez eljutó információknál nagyon fontos volna, hogy helyesen, stilisztikailag megfelelően legyenek tálalva.

És persze a bulvárnak nem elég a privátszféra, botrányra éhes! A mai média alapelve ugyanis, hogy a nagy haszonhoz botrány kell. Pedig szerintem nem feltétlenül. Mások heves vitáitól, híres énekesek alkohol- és drogproblémáitól, vakbélműtétjétől, meddőségétől nem érezzük jobban magunkat, sem attól, hogy nyomon követjük, ki kivel hányszor. Na meg a túl sok botrány egymás mellett el is laposodik. Az embereknek inkább nyugalom kellene, biztonság, jövőkép, kultúrált szórakozás, jó ízlés. Szerintem egy életörömet, megnyugvást sugárzó sajtótermék éppolyan keresett lenne, ha nem jobban. Mondom én. De nézzük csak, hogy is megy ez valójában.

A bulvárgyáraknak szükségük van a szenzációra, legalábbis így okoskodnak, hogy növelhessék példányszámukat, nézettségüket, látogatottságukat.

A manapság celebeknek csúfolt sztárocskáknak szükségük van a bulvárra, hiszen másképp nem érdekelnének a világon senkit – a botrányaikon kívül többnyire mást nem tudnak felmutatni.  Itt említem meg, ma már teljesen bevett szokás, hogy jó pénzért adják el a hírességek saját magánéletük apró mozzanatait, valamint időnként ők maguk fizetnek azért, hogy foglalkozzanak velük. Épp ezért nemigen tudom elfogadni azokat a nyilatkozatokat, hogy melyik sztárnak mennyire van elege a nyilvánosságból, hogy nem tud egy lépést fotósok nélkül megtenni. Hiszen épp maguk generálják! Vannak olyan híres, sikeres művészek, akik távol tudják maguktól tartani a sajtót, magánéletük fehér folt. Mégis szeretjük őket, kizárólag teljesítményeik miatt. Ilyen például Ricky Martin, Al Pacino, Susan Sarandon, Natalie Portman, vagy a magyarok közül mondjuk Rudolf Péter, Lovasi András akik így hirtelen eszembe jutottak – és persze sok más nagyágyú. Ez is bizonyítja, hogy egy sztár is meghúzhatja a határokat, ha akarja. Tehát a bulvárszereplők nem akarják.

A közönségnek pedig nyilvánvalóan kell a bulvár, hiszen máskülönben nem nőtte volna ki magát külön iparággá. Imádunk pletykálkodni, mások nyomorán csámcsogni, vadidegen emberek legintimebb dolgaiba belekukkolni. Talán ez kell ahhoz, hogy úgy érezzük, ők sem különbek nálunk.

Lehet tehát sok rosszat mondani a bulvárról, de hát hölgyeim és uraim: mi magunk tartjuk életben! Talán majd eljön az az idő is, amikor tömegesen érdekel bennünket egy pompázatos színelőadás vagy egy nemzetközileg is elismert tudományos eredmény. Még a professzor nemi életénél is jobban…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

marha jó...

(hidegfem.eu, 2009.04.30 19:10)

...a cikked, gratula