Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alapvető érték

2009.06.29

Azt hiszem, az életben két alapvető érték van – más kérdés, hogy ki mennyire érzi ezeknek a jelentőségét, vagy jár tévúton és csak soká tanulja meg. Ez a két érték pedig a tanulás és a szeretet. Lehet ezeket tovább ragozni, úgy mint tisztelet, alázat, fejlődés, összetartozás, egység érzése, becsület, önzetlenség és még rengeteg minden, de valójában mindegyik e kettőről fakad. 

Tanuláson természetesen nem a hagyományos iskolai biflázást értem, hanem a lelki gazdagodást, fejlődést, amiért végtére is megszülettünk. S amelynek végső célja – ha lehet így fogalmazni, hiszen ez a kifejezés túlságosan a mai sikerorientált látásmódunk szókincséhez tartozik – a megvilágosodás. Mondanám, hogy hitem szerint, de inkább óvatosabban fogalmazok, és azt mondom, elképzelésem, legvalószínűbbnek tartott feltételezésem szerint ezért vagyunk, ezért szerzünk tapasztalatokat, ezért születünk a legkülönbözőbb korokban a legkülönbözőbb helyekre. 

Korábban mereven elutasítottam, mostanra azonban egyre inkább igaznak érzek egy elképzelést, amit sokfelé sokféle formában olvastam, hallottam már. Ez alakulóban levő világnézetem alapjait kezdi alkotni. Lényege, hogy az a valami, amit Istennek, sorsnak, természetnek, mindenségnek és még sok mindenfélének neveznek, hatalmas, felfoghatatlan léptékű időperiódusokban hol egyetlen egységként létezik, hol pedig sok milliárd felé osztja szét magát, hogy tapasztalatokat szerezzen, megélje önmagát. A sok kis egység tehát mind egyetlen rendszer részei, összetartoznak, testvérek. S a szétválás célját teljesítve, tapasztalatszerzéseik közepette érzik a szétdaraboltság okozta hiányt, keresik társaikat. Először a párok találnak egymásra, akik legutoljára váltak szét és kiegészítik egymást női és férfi princípiumaikkal, majd a nagyobb csoportok kezdenek újra összeállni, végül sok-sok keresgélés után mindannyian újra egységben forrnak össze. Erre vágynak valamennyien. Csakhogy a tapasztalás és az egymásra találás egymással összefüggő dolgok: csak akkor jöhetnek létre a találkozások, ha a részecskék megfelelő szintre jutottak hozzá. Valamennyi társával csak akkor képes egységbe kerülni az egyes részecske, ha megvilágosodott. Azaz olyan magas lelki-szellemi szinten van, hogy felismeri az egyetemes összetartozást és így mindent átható szeretettel van minden részecske-társa és egyben önmaga iránt. Hiszen tisztában van vele, hogy mindannyian egy-egy darabka „Isten”, beleértve önmagát. Az idézőjel az ateistáknak szól, mert nem arról az Istenről van szó, amit az egyházak hirdetnek, aki idős szakállas bácsiként ül a felhőkön és Big Brotherként figyel és ítél mindannyiunkat. Teljesen másról van szó. Rólunk és a mindenségről. 

Mindebből látszik tehát, hogy miért a szeretet a másik fő érték, ahogyan az elején említettem. A kettő szorosan összefonódik és át meg átjárják egymást. A fejlődés csak szeretettel lehetséges. Aki szereti önmagát – itt kezdődik – , az őt körülvevő embereket, a környezetét, a bolygóját végtelen színességével és gazdagságával, az nyitottabb a világra, a dolgok mikéntjére, a spiritualitásra, a valódi értékekre – és fejlődik. Persze fejlődik az is, akinek a szeretettel problémái vannak. Csak nehezebben, lassabban. Fokozatok vannak, ő egy adott életében úgymond hendikeppel indul azokhoz a társaikhoz képest, akik mondjuk tele vannak szeretettel, de félelmekkel is – és még előrébb vannak azok, akikben egyre több a szeretet és egyre kevesebb a félelem. Merthogy a kettő egymás inverzei: ahogy nő a szeretet, úgy csökken a félelem és fordítva. Akiben nagyon sok a szeretet, az nemcsak önmagát és környezetét szereti, hanem a világot, az egységet, a rendet, amelyet felismert. Tisztában van azzal, hogy nem lehet semmi baj, mert a világ egyenlő a szeretettel megalkotott renddel. Hogy minden úgy van, ahogyan lennie kell, mindennek oka van, még ha nem is látjuk mindig azonnal. 

Szóval aki szeret, az fejlődik és aki fejlődik, abban egyre több lesz a szeretet. Ez a két érték. Minden más ebből származik. Aki szeret és fejlődik, az nem bánt mást, mert tudja, hogy az éppolyan lenne, mintha az egyik lábával rálépne a másikra. Egyazon rendszer részei, önmagát is éppúgy bántaná. Aki szeret és fejlődik, az tele van alázattal, tisztelettel, segítő szándékkal, egyenlőség-érzéssel, békével és minden más értékkel. Nem törekszik nagyra, nem akar mások fölé emelkedni, nem vágyik hírnévre. Ez csak a szeretethiányos emberek kényszere. Hanem örül a napsugárnak, nem ítél, nem bíráskodik, szeretettel fordul minden létező iránt, leginkább a szeretethiányosok iránt. Aki szeret és fejlődik, az erre tart. Apránként, de annál biztosabban. 

Persze, fizikai testben élő biológiai lények vagyunk. Fejlődésünk színtere az anyagi világ, ezért saját „anyagunkat”, testünket is óvnunk kell, meg kell adni neki a szükségleteit éppúgy, mint a lelkünknek. Test és lélek éppúgy összefonódik, mint a tanulás és a szeretet. Csak a megvilágosodás után válhat feleslegessé az anyagi világ, de még akkor sem feltétlenül. (Hiszen néhány megvilágosodott is vissza-visszalátogat, hogy segítsen azokon, akik nagyon eltévedtek.) Szóval bánjunk jól testünkkel, hogy lelkünk is harmonikusan épülhessen. Ezért az anyagi javak is tekinthetők értékeknek, de csupán eszközként és nem célként. Aki összekeveri a kettőt, messze hátravetődhet a fejlődésben, ami kollektív szinten is „hátrányos”. Persze csak idézőjelben, mert ennek is így kell lennie. Be kell járnunk a legeslegalsóbb szinteket, hogy magasba emelkedhessünk. 

Nem hiszem, hogy minden embernek más és más lenne az érték. Más és más fejlettségi szinten vagyunk, ezért más és más elképzeléseink vannak az érték fogalmáról. De attól még az egyetemes értékek mindannyiunk számára ugyanazok. Hiszen egyek vagyunk és egyfelé tartunk – még ha mai életünk nem éppen ezt a látszatot mutatja is. Ha valaki például nem szereti a gyerekeket, az nem azt jelenti, hogy az ő értékrendszerében fontosabb a kényelem, a karrier, vagy a felelőtlen, önző élet. Sokkal inkább azt, hogy még nem ismerte fel a gyerekekben rejlő csodát. Hogy hadilábon áll a szeretettel. Ha valakinek a fegyverek, kínzóeszközök jelentenek értéket, az nem gonosz ember, csak még nem jött rá, hogy összetartozik mindennel és mindenkivel. Majd rá fog. Talán akiket bántott, sosem tudják meg, de előbb-utóbb rá fog jönni. Talán neki magának is szenvednie kell érte, de nem azért, mert így tűnik igazságosnak, hanem mert ez is feltehetőleg kelleni fog, hogy megtanulja. Elsősorban önmagáért. 

Hogy valakinek a bableves az érték, másnak meg a hawaii-pizza, valójában ugyanaz: a jóízűen fogyasztott étel a legtáplálóbb, s ezzel mindannyian földi létünket tesszük teljesebbé, szeretettelibbé. Hogy valakinek az az értékes perc, ha teniszezhet, másnak meg ha főzhet, a harmadiknak meg ha kamiont vezethet, az fantasztikus sokszínűségünkből fakad, hiszen minden ember egy önálló, külön csoda. De valójában mindezek ugyanazt jelentik: az örömmel végzett időtöltést, azaz a szeretetet – pontosabban a szeretettel végzett alkotáson keresztüli kiteljesedést. Minden földi értéknek alapja tehát a szeretet és a fejlődés. Szerintem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

fugenius@hotmail.com

(Artur Brun, 2009.07.08 11:13)

Szia!
Cikked összefogott, egységes, jól érthető. Amit leginkább ki lehet olvasni belőle, az a kollektív tudattal is kapcsolatos. Az egyéni tudat magasabb szintre való törekvése, rendeződése. Az általad említett két érték nagyon jól beleillik az általam legfőbb értéknek tartott fogalomba, az életbe. Örülök, hogy olvashattam, és gratulálok! Remek gondolatok, és szerintem igazak.