Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tudás ára

2009.04.07

Korábban már írtam a manipulációról, kicsit kitérve a politikai szédítésre is. A tandíjról manapság alkotott bizonyos nézetek is ennek köszönhetőek és értetlenül állok az előtt, hogy az emberek hogy hihetnek el ekkora demagógiát, miszerint a tandíj igazságos lenne.

Azzal érvelnek, hogy miért fizessek én azért, hogy mások évekig növesztgessék hátsó fertályukat az iskolapadban, hogy aztán onnan kikerülve jó kis zsíros állást szerezzenek maguknak. (Azt hiszem, aki ezt a demagógiát kitalálta, elég jól ráérzet a tipikus magyar irigységre.) Szívügyemnek tartom, hogy az így gondolkodók számára megvilágítsak egy igen fontos tényt.

Ha a felsőoktatás teljes egészében fizetőssé válna, akkor nyilvánvalóan kizárólag azok tudnának diplomát szerezni, akiknek nagyon sok pénzük van. Ezen múlna tehát a tudás, s nem utolsósorban a diplomához kötött állások betöltése – ezáltal a társadalom bizonyos kardinális területeinek ellátása. Miről is van szó valójában? Vegyünk például egy orvost. Rajta múlik mondjuk az, hogy egészséges gyerekünk születik-e, vagy hogy mi lesz a sorsa rákbeteg szülőnknek. Nem mindegy tehát, hogy milyen ember is lapul a fehér köpeny alatt, igaz? Hogy érdekli-e egyáltalán a beteg sorsa, hogy emberségesen bánik-e vele, hogy valóban képes-e segíteni ott, ahol a tudomány már lehetővé teszi. Röviden szólva: elhivatottságból választotta-e pályáját, vagy egyszerűen csak meg tudta fizetni. Ugye, hogy nem csak saját önző érdeke, hogy tanulhasson? Hanem a mienk is, a társadalomé.

A társadalom, azaz a közösség, amelyben élünk csúnya szóval élve egy gépezet. Szükség van benne mindenféle szaktudásra, hogy megfelelően működjön és mindenki megkaphassa benne a neki szükséges termékeket, szolgáltatásokat. Ettől jó, hogy együtt vagyunk: nem kell mindent magunknak megoldanunk, mert van aki ebben jó, van aki abban. Nem szabad hagynunk tehát, hogy bármilyen szaktudás megszerzése egyenlőtlen feltételekhez legyen kötve. A tanulás feltétele legyen az érdeklődés, a tehetség, a tudás, a szakma iránti szeretet és elhivatottság. Ha így lenne, csupa fantasztikus szakemberrel lennénk ellátva. Aki szereti a munkáját, annak keze nyomán meg is látszik.

Kik is kerülnek ki a felsőoktatásból? Orvosok, gyógyszerészek, a jövő nemzedékéért felelős pedagógusok, a törvényességért felelős jogászok és rendőrök, a bennünket vezető politikusok, közgazdászok, a világot előbbre vivő tudósok, az emberek szemét nyitogató művészek. Csak a teljesség igénye nélkül. Egészen biztos, hogy a legfelelősségteljesebb székekbe kritériumnak a vaskos családi pénztárcát kell állítani? Mindenféle emberi, erkölcsi, elhivatottsági kitétel nélkül? Ha így gondoljuk, azt mondom: meg is érdemeljük.

Másrészről nem tudok szó nélkül elmenni amellett az apróság mellett, hogy a már amúgy is egyre nyíló gazdasági ollót a tandíj egy az egyben sarkig kifordítaná. Mert ugye mindannyian érzékeljük, hogy egyre inkább kettéoszlik Magyarország szegényekre és gazdagokra. Ha a diplomához kötött jól fizető állások alapfeltétele eleve a pénz, akkor garantált, hogy a gazdagok kiváltságos helyzetben maradnak helyzetük fenntartására, míg a kevésbé tehetőseknek a leghalványabb esélyük sincs anyagi helyzetük javítására – függetlenül attól, hogy okosak vagy tehetségesek-e. Ez volna hát a híres demokrácia?

Másik érdekes kérdés: mivel a felsőoktatás napjainkban is jórészben pénzhez kötött, szemmel láthatóan el is üzletiesedett. Az egyetemek és főiskolák nem éppen olcsó felületeken hirdetik magukat, kampányolnak a minél több diákért, hiszen több diák több pénz. Én láttam már igazi felsőoktatási roadshow-t, ahol az egyik egyetem városról városra járva, humoristák bevonásával kifejezetten a fiatalokhoz szóló műsorral igyekezett kedvet csinálni a különböző karokhoz és az egyetemi lét bohóságaihoz. Azt hiszem, a felsőoktatási intézmények vérszemet kaptak és éppúgy pénzközpontúak lettek, mint bármilyen gazdasági társaság. Erősen gyanítom, hogy a hallgatók által fizetett tandíj magasan felülmúlja az állami finanszírozást. Hát nem furcsa, hogy amíg teljes egészében ingyen tanulhattunk, addig nem volt szükség reklámokra és mégis élt és virult mindegyik intézmény? Ma meg állítólag mindenhol többszörös túljelentkezések vannak, mégis megy a lasszózás a hallgatókért. Nem is beszélve arról, mennyire nem célirányosak a szakok és karok, mennyi „túltermelés” van egyes szakterületeken, míg máshol komoly utánpótlási gondok vannak. Hát persze, hogy nem célirányos, ha egyszer üzlet! Ezeken tessék elgondolkodni, kedves tandíj-pártolók.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.