Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szerelmi lángolás mítosza

2009.09.01

Azt hiszem, a szerelemmel kapcsolatosan rengeteg tévképzet él az emberekben. Köszönhető részben a romantikus filmeknek, szerelmes regényeknek, limonádéknak és gyakran azt hiszem, annak is, hogy a legtöbb ember életében nincs egy minta, egy jó példa arra, hogy milyen is egy igaz szerelem.

Ezért sokan azt gondolják, hogy amikor megismerkedünk valakivel, egy darabig nem tudhatjuk biztosan, hogy komoly-e a dolog, az majd idővel derül ki. Meg azt hiszik – és így voltam vele jómagam is –, hogy a szerelem az valami lobogó lángolás, amikor két méterrel a föld felett jársz, nem látsz, nem hallasz, csak a másik létezik, érzelmi túlfűtöttség, satöbbi. Ismerős, ugye? Így amikor először találkozunk szerelemnek hitt kapcsolatokkal, talán magunk is így viselkedünk, és őszintén hisszük, egy ez aztán most valami őrült nagy szerelem. Aztán, ahogyan a közhiedelem tartja, a lángolás lassanként elmúlik, a szerelem szeretetté alakul vagy éppen megfakul és ez teljesen normális. A végén ott vannak az úgynevezett vén házaspárok, akár szó szerint, akár lényegét tekintve. Komolyan elhisszük, hogy ez a dolgok rendje, hiszen magunk körül is jobbára ezt tapasztaljuk.

Hát, ki kell ábrándítanom mindenkit, aki komolyan elhiszi ezt. Először is, amikor két ember – akik valóban egymás párjai – összetalálkoznak, lehet, hogy nem az első pillanatban, de rövid ismerettség után megérzik, hogy itt valami nagyon összepasszol. A harmónia nagyon hamar kiderül, ha a két ember nyitott egymásra és azon a lelki fejlettségi szinten van, hogy készen áll az igaz kapcsolatra. Hiszen minden összecseng: általános világnézet, értékrend, ízlés, vélemény, lelki beállítottság, életvitel, és így tovább. Szóval ha valaki egy kezdődő kapcsolat elején – nem első napján, hanem mondjuk pár hónap után – azt mondja, hogy még nem tudom, mennyire komoly, majd kiderül, minek rohanni és hasonlók, akkor egészen garantált, hogy ők nem egymás valódi társai.

Másrészt amikor mindkét fél egyértelműen érzi, hogy nagy egymásra találásról van szó, akkor semmiféle lángolás nem jön. Ez olyan érzés, mint amikor hosszú bolyongás után végre hazaér az ember. Felsóhajthatsz, megpihenhetsz és feloldódhatsz végre. Önmagad lehetsz, mert ezért szeretnek. Ez hihetetlen megnyugvást hoz. Pontosan ellentéte a mítosznak: felfokozott érzelmek helyett határtalan nyugalom árad szét az emberben. És ez a megnyugvás olyan lelki bázist teremt, amely sokkal ellenállóbb a világ kihívásaival szemben. Megnő az önbizalmad, jobb lesz az egészséged, bátrabban állsz ki az érdekeidért, jobban végzed a munkád, koncentráltabb vagy, soroljam? ;) Mindezek mellet az érzékeid nem hogy nem tompulnak (se lát - se hall szerelmesre gondolok, meg arra, hogy a szerelem állítólag vak volna), hanem éppen hogy kiélesednek. Sokkal fogékonyabb leszel dolgokra: zenére, filmekre, művészetre, természetre. Ezzel együtt jobban meg is mozgat mások balsorsa, nyomora, a pusztítás, a környezeti és a gazdasági válság, a természeti csapások és hasonlók. Éppen ezért segítőkészebb is leszel, meg türelmesebb. Jobban meglátsz összefüggéseket, nehezebb lesz becsapni téged, hamarabb megértesz olyan dolgokat, amik korábban bonyolultnak tűntek. És ez mind a szerelemtől! Jobb, mint a limonádés mítosz, nem?

Az pedig, hogy a szerelem idővel megkopik, óriási tévedés. Persze a nem szerelmen alapuló kapcsolatok nyilván nem állják ki az idő próbáját: ha együtt is marad a két ember, csak nyüstölik, idegesítik vagy éppen hogy elviselik egymást. De a valódi társak szerelme nem lanyhul. Ismerek olyan párt, akik tizenkét éve vannak együtt, ők élő példa erre. Azt mondták, semmi nem változott, pont olyan a kapcsolatuk, mint a kezdtet kezdetén. A lány éppúgy örül, amikor a párja hazaér, a fiú éppúgy agyonpuszilja a lányt reggel, amikor munkába indul. Az is hatalmas tévedés, hogy a jó kapcsolatért meg kell dolgozni. Mai célorientált, munkamániás világunkban el sem tudjuk képzelni, hogy valami, ami jó nekünk, egyszerűen csak van. Magától, erőfeszítések nélkül. Pedig így igaz. Ha két összeillő fél egymásra talál, akkor tíz év múlva, húsz év múlva, ötven év múlva is össze fognak illeni. Akkor is, ha változnak, ha öregszenek, csúnyulnak és bogarasodnak. Mert egyformán fognak változni. Semmit nem kell tenniük a szerelemért, mert az eleve adott. Néha talán távolodnak kicsit egymástól, de teljesen elszakadni soha nem fognak. Gyakran pedig egészen egybeolvadnak. És ez az, ami nem mítosz, hanem az igaz valóság.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.