Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A sebesség bűvöletében

2009.04.10

Bár nagyon szeretek vezetni – szinte együtt lélegzem ilyenkor az autómmal – , egyre inkább több és több rossz tapasztalatom van az utakon. Lassan autóstársaim zöme miatt nem szívesen ülök a járgányomba, de még csak a lábamat sem szívesen teszem ki az utcára miattuk.

Nem pontosan értem, mi történt a forgalommal az utóbbi években. Amikor bő tíz éve megszereztem a jogsit, még nem volt ennyire drasztikus a helyzet. Mára azonban úgy érzem, szinte semmiféle közlekedési kultúránk nincsen. Gyakorlatilag azt szűrtem le, hogy amennyire általánosságban nincsen empátia, összetartás az emberek között, annyira nem veszik figyelembe egymást az utakon sem.

Ott van a másik véglet is, a szütymörgők, akik legalább olyan veszélyesek, mint száguldozó társaik. Az alábbiakban azonban mégis a sebességmániásokkal foglalkozom, mert sokkal drasztikusabban vannak jelen és sokkal jobban visszaadják a fogyasztói társadalom közvetítette hamis értékeket, bomlasztó szemléletet.

A drasztikus gyorshajtók között szerintem több altípus is létezik aszerint, hogy melyikük miért nyomja olyan eszeveszetten a gázt. Azt hiszem azonban, két fő típusba sorolhatók be. Az egyik, amelyik egyszerűen az élet minden területén túlpörög. Mindent sietve, kapkodva csinál, mindig rohan valahová, mint a nyuszi az Alice-ból. Soha nem képes egy percre ellazulni, megélni az adott pillanatot, vagy egyáltalán örülni bárminek is az életben. A másik pedig a megalomán. Sok pénze van, hatalmas, méregdrága autója és úgy érzi, ez önmagában mindenre feljogosítja. A többiek pedig lúzer pórnép, úgyhogy nem érnek fel szerencsétlenek odáig, hogy osztozzanak vele a közutakon. Szóval ha eme két csoport tagjai közelítenek kétszázhússzal, mindenki ugorjon félre, különben villog, ledudál, felháborodottan mutogat.

Mindez, mint említettem, jól tükrözi mai úgymond civilizált, állítólag fejlett kultúránk szemléleteit. A már-már száz százalékosan fizikai, anyagi javakért átküzdött élet őrült tempót diktál. Korunk szelleme nem engedi meg a lazsálást, a lelassulást. Máskülönben kiesel a sodrásból és még a végén nem lesz plazmatévéd, mint a többieknek. És mára már a túlfeszített tempóból sokan akkor sem képesek kiesni, amikor éppen nem dolgoznak, nem sietnek sehová. Kapkodva esznek, kapkodva foglalkoznak a gyerekeikkel, kapkodva mennek a strandra szabadságukat töltve a Kanári-szigeteken. És mindezt a fogyasztói társadalom tovább gerjeszti, hiszen mindezek kiszolgálására is vannak már gyorséttermek, levesporok, gyerekmegőrzők, fakultatív programok (csak az említett példákat tekintve). Tehát ma már a pörgő tempó mellett a kielégülés is azonnal kell, a reklámok pedig elhitetik velünk, hogy az adott termékektől azt meg is kapjuk. Így lett szédítően, eszementen pörgő a világunk, ahol a kapkodás a felszínes, pillanatnyi álörömökért folyik.

Egyenes következménye ennek a türelem szinte nullára való csökkenése. Nézzünk csak meg egy forgalmas útszakaszt, ahol mondjuk felújítás miatt akadozik a közlekedés. Vagy a hangulatot egy túlzsúfolt tömegközlekedési járművön, ahol éppen az egymásra való tekintet oldaná meg a helyzetet. Netán egy bevásárlóközpont kasszáját, ahol kifogy a pénztárgépszalag, vagy probléma adódik egy bankkártyával. Csak figyeljük meg kívülről ilyenkor az emberi reakciókat. Hajmeresztő, milyen indulatokat gerjeszt, ha két percig nem rohanhatnak tovább a tömeges holdkórosok.

Mindezek mellett nem csoda, ha korunk erkölcsi erényei a munkamánia és az ehhez kapcsolódó pénz. Általában dicséretes dolognak számít, ha valakinek relatív sok pénze lesz. Hiszen jól öltözik, szép háza, gondozott kertje, új autója van, jó iskolába járatja a gyerekeit. Ezek majdhogynem társadalmi elvárások az emberekkel szemben, legalábbis az egyének jó része erre törekszik. Sokan persze ha megfeszülnek sem érik el mindezt, hiszen leginkább csak a kiváltságosoknak van rá lehetőségük. Úgyhogy a gazdagok egy része úgy érzi, mindenkinél feljebb való attól, hogy neki összejött. Úgyhogy száguldanak, hogy mindezt alaposan az eszükbe véssék kevésbé szerencsés társaiknak. Lehetőleg igyekszenek lesöpörni mindenkit, tehát alighanem felsőbbrendűségi érzéseikből adódóan gyűlöletet vagy legalábbis negatív érzelmeket táplálnak az egyszerű földi halandók iránt.

Közben mintha senkinek nem is jutna eszébe, hogy az anyagi értékeknél és a pörgésnél vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben. Például a nyugalom, a valódi kikapcsolódás képessége, a csend. Plusz mindezek mellett olyasmik, mint önismeret, belső lelki fejlődés, tudatosság, szeretet, összetartás, összetartozás, jól végzett munka öröme, hasznosság érzése, türelem, bizalom, hit – abban, hogy a dolgaink jól alakulnak, bármit is hozzon az élet. És persze még sorolhatnánk.

De hála Istennek, nem így van, hiszen egyre nagyobb az igény a spiritualitásra, ami pont az ellenkező pólusa annak, ami a mai világunkban túlsúlyba került, vagyis az anyagi dolgoknak. Arra buzdítom kedves olvasóimat is, hogy nyíljanak meg picit e felé! Még a megrögzött materialisták és kétkedők is. Csak annyit kérek tőlük, hogy legyenek nyitottak, ne zárkózzanak el. Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a tudomány sem ad választ mindenre a világból. A legnagyobb koponyák, akik igazán belemerültek kutatási területükbe, mind eljutottak a spiritualitáshoz. Nem csak anyag van! Ez a vészkiáltás a mai kor embere számára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.