Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rettegett harminc

2009.11.04

Húszas éveinek derekán járó fiatalok gyakran elborzadva gondolnak arra, hogy belátható időn belül őket is eléri a mumus: a rettegett harminc. Bevallom, a huszonötödik szülinapomon nekem is átsuhant a szívemen a borzadás. Később azonban semmi ilyesmi nem történt, a huszonkilencediken sem – és a harmincadikon sem. Nem dőlt össze a világ, nem borultam hirtelen ráncba, nem kopogott a kaszás az ajtómon, egyáltalán: semmi szörnyűséges nem történt. Ehelyett buliztunk egy jót a barátaimmal és igazán jól éreztem magam.

Később egy évvel fiatalabb barátnőm kérdezte, nem rémiszt-e el, hogy túl vagyok a harmadik ikszen. – Miért rémítene? – kérdeztem nevetve és kicsit csodálkozva. Aztán az osztálytalálkozónkon döbbentem hallgattam, hogy vannak, akik már úgy érzik, lecsúsztak a gyerekvállalásról, mert kifutottak az időből. Megosztom veletek, én hogyan tekintek a magam harmincára.

Úgy gondolom, ez a legjobb kor! Az ember már elnőtte a kamasz-marhaságait. Lehullottak a gátlások, a menőzési kényszer, az azon való töprengés, hogy milyennek látnak mások. Az ember tisztába jön magával, elkezdi élni a szabad, ám felelősségteljes felnőtt életét, ami hihetetlenül gyönyörű érzés. Tisztába jössz a képességeiddel, erényeiddel, ezért a munkádban remekelsz és ezt általában elismerik. Elég fejlett vagy lelkileg, hogy ha eddig nem találtad volna meg a párod, akkor mostanra nagy valószínűséggel készen állsz rá. És ha készen állsz, akkor meg is fog érkezni.

Mostanra kellően sokan palira vettek már ahhoz, hogy ne dőlj be mindennek és ha kell, a sarkadra tudsz állni, képes vagy megvédeni a saját érdekeidet. Jó pár embert megismertél már, ezért kicsit kiismered magad közöttük. Tudod, hogy kikkel jössz ki jól és nem félsz elvágni az olyan szálakat, amelyekre nincs szükséged. Kinyílsz a világra, végre értékelni tudod és megérted a művészetet, kultúrát, történelmet (amit én nagyon utáltam, ahogyan korábban már írtam róla), az emberiség kincseit.

 

Mivel mostanra sok mindent megtapasztaltál, ezért viszonylag bölcs lettél. Ha kerested-keresed magad, spiritualitásod, nyitott vagy de nem hiszékeny, akkor rengeteget fejlődtél a huszadik szülinapod óta. Mindezek mellett még fiatal vagy! Még csak most kezdődik minden. Még csak most alapítasz családot, most kezded el a felnőtt életet. Most kezdenek cseperedni, fejlődni gondoskodó kezeid alatt a gyerekek. Még csak most tapasztalod meg, milyen az önzetlen adás, az igazi szeretet. Hosszú út áll még előtted, míg a csemetéid felnőnek és ők is elkezdik a maguk életét. Még messze van a nyugdíj – amíg rengeteget alkothatsz, megélheted a tehetséged, a kompetenciáid. Alakíthatod a karrieredet, ha neked az számít, megváltoztathatod a foglalkozásodat, ha úgy érzed. Még csak most indul az igazi felfedezés, az igazi tapasztalás!

Igaz, megjelent pár ősz hajszál, néhány apró szarkaláb és bevallom, egy hajszálvékony kis visszér is. Töredelmesen beismerem azt is, hogy szokott fájni a derekam. Na bumm. Vettem a fáradtságot és kivizsgáltattam magam. Elmentem röntgenre is, megnézettem, mi van. Semmi nincs. Kutya bajom. Többet kéne mozognom és több tejet innom. Ennyi az egész! Beszéltem a nőgyógyászommal is. Régebben ugyanis az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy húsz és harminc év között a legjobb szülni – biológiai szempontból, természetesen. Most azt mondta, ezt már kitolták harmincötre. Akkor hogy is vagyunk? A biológia is változik a társadalommal?

Én nem vagyok orvos, de azt mondom, hogy minden nő pontosan érzi, hogy mikor jön el az ideje az anyaságnak. Tudjátok, mikor késő? A klimax után. Egyébként sohasem. Ismerek egy hölgyet, aki a negyvenes évei derekán bizonyos tünetekből azt gondolta, hogy klimaxol. Ezért nem védekeztek a férjével és megérkezett a harmadik csemetéjük is. Vállalták, imádják. Mindannyian irigylésre méltóan egészségesek. Nincs olyan szabály, hogy iksz éven túl nem szabad szülni. Van, aki arra hivatkozik, hogy szeretné látni felnőni a gyerekét és ha negyven évesen szül, akkor hatvan éves lesz, mire a gyerek felnő. Én még erre is azt mondom: na és? Hát akkor hatvan lesz. Ismerek olyan embereket, akiket hetven-nyolcvan évesen sem lehet lelőni. Bulizni járnak a nyugdíjas klubba, szerelmesek lesznek, kirándulnak, színházaznak. Miért ne lehetne nekik harminc-negyven éves gyerekük? Csak szerencsés lehet, akinek ilyen csodálatos szülei vannak. És ez nem valami kivételes adottság, nem vak szerencse, hogy ők ennyi idősen ilyen jó formában vannak. Ez belülről jön. Egyszerűen nem hagyják el magukat, nem keseregnek folyton, nem gyűlölködésbe meg más káros dolgokba fojtják az életenergiájukat. Ennyi az egész.

Egyébként meg egy húsz évesen szült nővel is előfordulhat, hogy baleset éri vagy halálos beteg lesz. Az élet ilyen, kiszámíthatatlan. Ha felelősségteljesen vállalsz gyereket, mégpedig úgy, hogy a szíved legmélyéről erre vágysz, akkor boldog, szeretetteli, gazdag gyermekkora lesz és ennél többet egyetlen szülő sem adhat a gyerekének. Úgyhogy olyan nincs, hogy kicsúsztál az időből. Főleg nem harminc évesen. Ez egyszerűen nevetséges.

A pasiknak pedig – némi általánosítással persze, de kifejezetten jót tesz a harminc. Ők ilyen koruk körül kezdenek rájönni, hogy az élet nem csak idétlenkedés, hogy csak-csak nekik is szükségük van egy fix társra, akire számíthatnak. A legtöbb hím ebben a korban mondja ki az igent és elgondolkodnak a gyerekvállaláson. Ez az az időszak, amikor más dolgok fontosabbak lesznek a haveroknál, meg annál, hogy ki tudja seggrészegebbre inni magát. Úgyhogy nőként már csak ezért is jó harmincévesnek lenni, mert a korban hozzánk illő pasiknak kezd benőni a feje lágyuk és végre lehet velük komolyan tervezni.

Végül pedig úgy gondolom, hogy aki fél a harminctól, az valójában attól van megrémülve, hogy mégsem leszünk örökké gyerekek, mégsem tart örökké a felelősség nélküli, kiszolgált élet. Először döbbenünk rá, hogy bizony, irtó gyorsan múlik az idő. Először gondolunk komolyabban bele, hogy egyszer felettünk is elszáll. S azok, akik a bűvös harminc közelébe érve még nem állapodtak meg, azaz még nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mit is akarnak kezdeni magukkal, még nem találták meg a párjukat, esetleg még nem szakadtak le teljesen a szüleikről, pánikba esnek. Attól félnek, hogy már így maradnak, hogy ha eddig nem jött össze, eztán sem fog. Pedig ez butaság.

Soha semmi nem késő. Van, aki hatvanévesen jön rá, mi az ő valódi élethivatása, van, aki nyugdíjasan találja meg élete párját. Semmi baj! A lényeg, hogy addig is teljes életet éljünk. A mai kor emberének egyik legnagyobb problémája, hogy elfelejtett hinni. Pedig a hit valódi lényege, hogy minden rendben van, még ha sokszor nem úgy tűnik is. Minden azért jön, mert éppen akkor éppen arra van szükségünk. Sem előbb, sem később. Kár tehát pánikolni. Érezd jól magad, mert ezért születtél. Bontakoztasd ki önmagad, és akkor azokat a dolgokat vonzod be, amikre ehhez szükséged van, s amik ezért a „jutalmaid”. Akkor nem lehet semmi baj, semmilyen korosztályba érve sem.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.