Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megbocsátás csodája és buktatói

2009.07.07

A megbocsátás a legszebb dolgok egyike. S ha első hallásra irtó önzetlen dolognak tűnik is, valójában leginkább az önző embereknek ajánlom gyakorlását: akik vannak olyan önzőek, hogy szeretnek kiegyensúlyozott lélekkel élni, jól aludni és nyugodtan tükörbe nézni. Hiszen a megbocsátás ellentéte a haragtartás. És a harag sokkal rosszabb hatással tud lenni arra, aki érzi, mint akire irányul. Elsősorban magunkkal teszünk tehát jót, ha megbocsátunk.

Ez pedig azt jelenti, hogy egy sérelemmel kapcsolatban elengedjük a negatív érzéseinket. Azt jelenti, hogy szépen felállunk, leporoljuk magunkat, esetleg jót nevetünk magunkon, majd leszűrjük a konzekvenciát és továbbmegyünk az utunkon. Mert végtére is ez a dolgunk. Aki nem képes megbocsátani, az nem tudja járni az útját, mert megrekedt valahol, hátráltatja saját fejlődését.

De van egy óriási buktatója a megbocsátásnak, amibe könnyű beleesni. Igaz, csak akkor, ha a megbocsátás nem szívből jön, hanem észből. Ha magunkévá tettük a megbocsátás elméletét, de a lényeget nem értettük meg. Ilyenkor megesik, hogy a megbocsátással egy kalap alatt felejtünk is. Úgy csinálunk, mintha semmi nem is történt volna, sztornózzuk az esetet. Pedig a kettő között óriási különbség van. Aki egyszer megégette magát, az utána csínján bánik a tűzzel. Ettől még nem kell indulatot éreznie a lángok láttán, csupán óvatosabban közelítenie felé. Nem azt mondom tehát, hogy soha többet ne kerüljön a közelébe, hiszen szükségünk van a tűzre. Meleget és fényt ad, ízletessé varázsolja az ételt, energiát szolgáltat. De óvatosan játsszunk vele. Valahogy így van ez a sérelmekkel is.

Szükségünk van azoknak az embereknek a társaságára is, akik néha megbántanak, vagy akár irdatlan bűnöket követnek el. Mindenkire szükség van, mert minden ember egy külön csoda, mindenki más és más és mindenki okkal van itt. Mindannyian egy darabkái vagyunk ugyanannak a hatalmas és csodálatos egésznek, amely egyetlen rendszert alkot. Egymástól tanulunk, tapasztalunk és fejlődünk.

S a fejlődésnek az is része, hogy lehetőleg nem lépünk kétszer ugyanabba a… lepénybe. A megbocsátás nem azt jelenti tehát, hogy felejtünk és a „vétkes” tiszta lappal indul. Azt jelenti, hogy tiszta szívünkből elengedünk minden vele és az okozott helyzettel kapcsolatos haragot. De már tisztában vagyunk azzal, hogy az illető az élet bizonyos területén milyen szinten tart, milyen a mentalitása, értékrendszere, vérmérséklete vagy bármi egyéb kiderülhet. S ennek fényében alakítjuk vele a kapcsolatot a jövőben.

Akire mondjuk rábíztad a kutyádat és elvesztette, arra legközelebb biztosan nem bízod rá a gyerekedet. Ettől még lehet tökéletes megbocsátás a szívedben, de nem bízol rá több hasonló felelősséggel bíró feladatot. Lehet attól még a legjobb barátod, rábízhatod mondjuk a ruháid megvarrását vagy éppen az adóbevallásodat, ha abban jó. De ha újra elveszít egy számodra fontosat, ne a sorsot, Istent vagy a fogyasztói társadalmat hibáztasd. Ennyi az egész.

Ha ül a börtönben egy ember, aki brutálisan meggyilkolt több fiatal lányt, azt is meg lehet bocsátani, még ha nem is könnyű. Ez nem azt jelenti, hogy felmentjük a bűne alól és azzal áltatjuk magunkat és másokat, hogy nem is tehet róla, mert nehéz gyerekkora volt vagy ilyesmi. Ha megbocsátunk neki, az megint csak azt jelenti, hogy elengedjük a szívünkből az önmagunk számára kártékony érzelmeket. Ettől a férfi még nem lesz szent, de még csak vétlen sem. Azt jelenti, hogy a harag és ítélkezés helyett a megfigyelést választjuk. Hogy tudomásul vesszük, ilyen is van. Hogy higgadt fejjel keresünk megoldásokat. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy akkor ezt a férfit a serdülő lány kézilabdacsapat edzőjének tesszük meg.

Ha meglátjuk az egységet, átérezzük a ’minden és mindenki egy’ érzését, akkor nincs ítélkezés, haragtartás. Persze ez igen magas lelki fejlettséget feltételez. Ahová mindenki eljut egyszer – meglehet, sok vargabetűt be kell még járni ahhoz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.