Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mese csajoknak

2008.09.06

Sötét, téglafalas, pincére emlékeztető helyiség. Lépcsők, fáklyák, folyosók. A háttérben lidérces zene. A pálya végén óriási tűzokádó sárkány. Szinte lehetetlen legyőzni, vagy túljárni az eszén. Ám ha sikerül, mögötte ott találjuk az örömében ugrándozó királylányt és hős Mario, akinek személyében végigéltük a kalandokat, boldogan öleli át kedvesét. A jó öreg számítógépes játék. Ez a kép van ma a lelki szemeim előtt. Egészen pontosan a királylány nézőpontjából. Micsoda csalás ezt a mesét beadni a gyerekeknek! Legalábbis a kislányoknak. Sokan éreztük már királylánynak magunkat, akit hatalmas tűzokádó sárkány tart fogva és nem engedi megtapasztalni a külvilágot. Mi meg csak itt álldogállunk egyedül a sötétben, megmentő hercegeünkre várva, akit nem tántorít el a sárkányunk. Aki bejárt már értünk egy csomó veszélyes pályát, végigjárta csakis értünk a tüzes árkokkal teli pincét, megment és elvisz a paripáján egy jobb helyre. Hisz minden mesében ez volt!

Furcsa lenne, ha a királylány egyszer csak megunná a tétlen várakozást, a sárkány elnyomását és maga szállna szembe vele. Pedig csak saját magát kéne legyőznie, saját lelke fogvatartó sárkány oldalát. Miért nem erre tanítanak a mesék? Szépen elmagyarázná a dögnek, hogy ő már unja itt a nyirkos sötétben és szeretne elindulni valamerre, az orra után. A sárkánynak leesne az álla, nyilván fújna néhány vad lángot nemtetszésében, de végül kénytelen lenne szabadon engedni a királylányt. Már persze ha ő nem hagyja olyan egyszerűen annyiban a dolgot. De az igazi neheze csak ezután jönne. A királylánynak egyedül, minden bátorságát összeszedve, minden félelmét és kétkedését legyőzve kell helytállnia. Csak magára számíthat. Senki nem oldhat meg semmit helyette, sehol egy térkép, ami megmutatná az utat. Neki kell kitalálnia, hogyan szerezzen hamubasült pogácsát, hogyan járjon túl az éhes farkas eszén, hogyan ne váljon gonosz boszorkává. Sajnos egyáltalán nem garantált, hogy út közben megtalálja a herceget. Sehol nincsen megírva már a hetedhét országra szóló lakodalom. Lehet, hogy semmiféle hős nem fog érte sietni, ha torkán akad a mérgezett alma. Lehet, hogy semmilyen királyfi nem fog beleszeretni, csak mert hagyta, hogy a mostohái kihasználják és mert a keresztanyjától kölcsönkapott göncökben jól táncol. Érdekes egy mese lenne az ilyen, igaz?

Pedig az igazi életmesék valahogy így vannak. El kell indulni szerencsét próbálni. Mert az igazi mesében nemcsak a királyfiknak és hercegeknek, meg a szegény ember fiainak kell megjárniuk a maguk útját, hanem a királylányoknak és a szegény lányoknak is. Az igazi történetekben a lányok hiába várják, hogy majdcsak megmenti őket valami főhős. Nekik is éppúgy fel kell húzniuk a hétmérföldes csizmát, mint a bátor legényeknek, de még úgyabbul is. És attól, hogy megállják a helyüket a próbatételek végeláthatatlan sorában – mert az igazi mesékben nemcsak három, de háromszázharminchárom vár rájuk – még egyáltalán nem garantált, hogy elnyerik érte méltó jutalmukat. Mint ahogyan az sem, hogy ha rátalálnak a hercegükre, boldogan élnek, míg meg nem halnak. Sőt, gyakran jótett helyébe nem várhatnak jót, mi több talán épp rosszat. De tudjátok, mit? Mégis érdemes nekivágni! Mi sem lehet izgalmasabb egy olyan mesénél, ahol semmit nem lehet előre sejteni! És ugye nem akarunk a sárkány barlangjában megsavanyodott vénkisasszonyokká válni? Hát akkor azt mondom, csajok: készítsétek a batyutokat és irány az üveghegy! És útközben csak a saját iránytűtökre figyeljetek, akkor nem lehet semmi baj. Hajrá, királylányok!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.