Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értünk versengenek?

2008.11.02

A minap néztem egy vidám kis vígjátékot a tévében. Teljesen lekötött. Volna. Ha nem szakítják folyton félbe. Nem is a reklámokkal van a bajom, illetve azokkal is van, de ebben az esetben azok még hagyján. Hanem a film kellős közepén az arcomba vágják, hogy újabb futball csetepaté tört ki, és képeket mutatnak arról, hogy a rendőrök ütik-vágják a szurkolókat, ahol érik. Ezen a ponton feltettem a kérdést: honnan veszi a tévécsatorna a bátorságot, hogy engem ilyen képekkel zaklasson?!

Tudom, van távirányító, el lehet kapcsolni. Ám én egy filmet néztem, amely során minden átmenet nélkül vágták be a felkavaró képeket. Az egyik pillanatban még vihogok azon, hogy a főszereplők szerelmesek bénáznak egymással, a másikban már lendülnek is a gumibotok. Mire átnyomom, már mindegy, részese lettem. Azt értem, hogy a kereskedelmi csatornák a reklámokból tartják fenn magukat és ezért megszakítják a filmeket. De ha híreket akarok nézni, akkor úgy választok a kínálatból. Nyilván azért adnak be villámhíreket, hogy felkeltsék az érdeklődést és megnézzem a hírműsort. Csakhogy én nem nézek híreket, nem véletlenül és nem is áll szándékomban. Szerintem ezt tiszteletben kellene tartaniuk.

Az egészből a lényeg, ami miatt belekezdtem ebbe az irományba az, amin ennek kapcsán elgondolkodtam: a vadkapitalizmus adta versenyhelyzetre sokáig mondogatták, teszik talán még ma is, hogy micsoda előny ez a fogyasztóknak. Hiszen a konkurenciaharc következtében a szolgáltatók egymást próbálják majd túlszárnyalni kínálatban, színvonalban, kedvező árakban. Nos, én a futball-huliganizmusnak köszönhetően jöttem rá, hogy ez nem nekünk jó. Pontosabban nekünk nem jó. Azt gondolom, a versenyhelyzet következtében nem a kedvünkre akarnak tenni, hanem le akarnak nyomni a torkunkon mindent, amit nap mint nap kénytelenek kitalálni, piacra dobni, adásba adni. Hogy a nagy konkurencia mellet életben maradjanak.

Ott vannak például a mobiltelefonok. Ha nem lenne ennyi szolgáltató és még több készülékgyártó, nem akarnának görcsösen arra törekedni, hogy mindig újabb és újabb készülékeket és előfizetéseket vegyünk. Pedig jobb lenne nekünk, ha nem éreznénk magunkat kényelmetlenül, csak mert készülékünk felett elszállt egy teljes esztendő. Jobb lenne a szolgáltatóknak, mert nem erőlködnének ennyit, nem lenne akkora marketingköltségük, így megint nekünk lenne jobb, hisz olcsóbbak lennének a termékek és nem lenne minden tele a bugyutábbnál bugyutább reklámokkal. Egyedül a marketingeseknek lenne rosszabb, a kreatívoknak, a hirdetési újságoknak és hasonlóknak. Vagyis annak a szektornak, amely effektív nem termel semmit, csak álértékekkel tömi a fejünket és óriási összegeket bezsebel.

Na de nézzük a versengés ál-előnyeit (a teljesség igénye nélkül).  Nagyobb kínálat: szerintem nem nagyobb, csak felhigultabb. A tévéműsoroknál maradva például a legtöbb csatorna ugyanazt nyújtja. Reggel beszélgetős műsor, délben főzős, délután szappanoperák. Estefelé magazinműsorok, hírek, majd film vagy sorozat. Ha az egyiken bigbráder megy, a másikon valóvilág, ha az egyiken barátokközt, a másikon jóbanrosszban, ha az egyiken fókusz, a másikon aktív, ha az egyiken halatortán, a másikon vacsoracsata. Ismerős? Vagy van olyan adó, amelyiken folyton sorozatok mennek, de annyi nincs a repertoárjukon, hogy újat mutassanak, szóval hatvanhatodszor látod újra a szexésnyújorkot. Nem sorolom fel mindet, a lényeg ebből is látszik.

Aztán a színvonal kérdése. Nos, ez szorosan összefügg az előzővel, hiszen a nagy zsúfoltságban ez is igencsak fellazult. Nem is mennék bele jobban, mint hogy a tévés műfajnál maradva megemlítsem Győzikét, Annácskát, Mónikát és társaikat.

Árak. Hogy egymás alá mennének? Egy frászt, hiszen akkor mind tönkremenne. A nagy áruházláncok például úgy oldották meg a kérdést, hogy míg az egyiknél olcsóbb például a kenyér, addig ugyanitt drágább a tej. A másiknál persze épp fordítva vagy más termékekkel ugyanez. Akciós reklámkiadványaikba persze nem kerül be, hogy az egyik termék olcsóságát másik három drágításával kompenzálják. Így mire bevásárolsz, ugyanott vagy, bármelyik cégnél is vered el a konyhapénzt. Vagy másik példa: nemrég körülnéztem az internet szolgáltatók között, azt remélve, hogy kedvezőbb csomagot találok.  Azt hittem nagy naivan, hogy ma már a sok cég mindent megtesz, hogy kedvezőbb ajánlatokat nyújtson. Nos, nagy csalódás ért. Bárhova is fordul az ember, a hasonló csomagok igen hasonló árakon mennek. És még ma sem nevezhető kifejezetten olcsónak a világháló lehetősége. A kedvező árakat hirdető reklámok félrevezetőek, hiszen olyan alacsony adatforgalmat kap érte az ember, amiért nem is érdemes nekiállni.

Szóval meggyőződésem, hogy a versengés nem tette jobbá az életünket. A túlkínálat következtében a termékek, szolgáltatások nem színvonalasabbak vagy olcsóbbak lettek, hanem tömegesen elárasztottak minket, mi pedig a rafinált marketingeseknek köszönhetően mindenről el is hisszük, hogy szükségünk van rájuk. Majd belegebedünk, hogy óriáshűtőnk, plazmatévénk, két autónk legyen, hogy ne maradjunk le a művalóságsókról és a szappanoperákról. Hogy mindig legyen az asztalon csipsz meg kóla. (Hogyan is tudtak az emberek kétezer évig cukros, mesterségesen barnított, savas löttyök nélkül élni?)

Közben valahol elveszik a lényeg. Te mikor olvastál utoljára szépirodalmat? Vagy mikor mondtál le egy tévéműsorról, hogy inkább a kedvesedre figyelj? Mikor sétáltál utoljára a természetben? Mikor alkottál utoljára valamit? Mikor merültél bele egy tevékenysége úgy, hogy megszűnt a külvilág? És… mikor adtál hálát utoljára mindazért, amid van, azokért, akik melletted vannak?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.