Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szűk nadrág esete

2008.11.28

Azt hiszem, nem vagyok egyedül az olyan jellegű tapasztalataimmal, amikor benne vagy egy kapcsolatban, és nem igazán tudod eldönteni, hogy jó-e ez neked vagy sem. Vagy éppen egy barátod, szeretteid közül valaki áltatja magát. Annyiszor előfordul, hogy az ember be akarja magának és a környezetének magyarázni, hogy a helyzet, amiben van, számára tökéletes. Nem csak párkapcsolatoknál fordul elő, lehet szó munkahelyről, barátokról, életformáról vagy akár az egyén egész életéről is. Esetleg egy nadrágról…

Meggyőződésem, hogy az ember pontosan el tudja dönteni, hogy számára mi jó és mi nem. Más kérdés, hogy ezt fel is meri-e vállalni. Van-e benne elég ambíció, hogy változtasson azon, ami nem az ő útja. Be meri-e látni, hogy akár évek, évtizedek óta próbálja rendületlenül kifordítani önmagát. Van-e mersze az erre felépített életén változtatni.

Olyan nincs, hogy az ember ne érezze, hogy rossz úton jár. Olyan viszont gyakran megesik, hogy nem veszünk róla tudomást, áltatjuk magunkat. Az önhazugság elképesztő leleményes tud lenni. Ez olyasmi, mint amikor megtetszik egy nadrág, de nem a te méreted. Belekanalazhatod magad és megmagyarázhatod, hogy ez pont jó. Hogy idővel tágulni fog és egyébként is a feszes a divat. Meg amúgy is fogyózol. De a nadrág veszettül szorít és minél inkább erőlteted, annál rosszabbul fogod érezni magad benne.

Így aztán szép lassan elmúlik az új nadrág feletti örömöd, zsémbes leszel, agresszív, indulatos. Másokat okolsz a kínzó bevágásokért és észre sem veszed, hogy az életed egy állandó gyötrődéssé vált. És mivel ezt nem veszed észre, arra már esélyed sincs, hogy belásd: ez a nadrág nem neked való, szenvedésedet saját magadnak okoztad és éppen így egyes egyedül magad is szüntetheted meg. De ahhoz le kell venni a nadrágot. Bármennyi övet, cipőt, pulcsit, kabátot is vettél már külön hozzá. És mivel mindezeket nem ismered be, el sem tudod képzelni, mennyire felszabadító érzés lenne ledobni, szétszaggatni az egészet! Hogy milyen fantasztikus, amikor bizseregve beindul a normális vérkeringés, amikor mélyeket lélegezhetsz, amikor kényelmesen, felszabadultan mozoghatsz és végre azt tehetsz, amihez csak kedved van!

Mindenkinek szabadságában áll ragaszkodnia a nadrágjához és éppúgy le is dobni – illetve fel sem venni azt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.